DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel előmegállapodást kötött a Mercedesszel?

Ezt állítja a Ferrarihoz nagyon közel álló olasz újságíró: Niki Lauda kotyogta el ismerőseinek, hogy 2018-ról beszéltek a négyszeres világbajnok némettel.

Hiába nyer sorra versenyeket a Ferrarival, a pletykák, melyek Sebastian Vettelt a Mercedesszel kapcsolják össze, nem szűnnek. „Még szép, hogy beszélnek Vettellel. Erre van szükségük. A Formula-1 brutális világ, ahol nem csupán magad kell erősítened, hanem az ellenfeled is gyengítened” – jelentette ki nemrég Eddie Jordan, a korábbi csapatfőnök, jelenlegi F1-es szakértő.

Ennél jóval kézzelfoghatóbb információval szolgált Leo Turrini, az olasz újságíró, aki a Ferrarihoz fűződő szoros kapcsolatáról és bennfentes híreiről ismert. A szakíró azt állítja, Vettel és a Mercedes között egy előzetes megállapodást történt – igaz, az nem derül ki, írásbeli vagy csak szóbeli egyezségről van szó.



„Senki számára nem titok, hogy Rosberg visszavonulása után a Mercedes kapcsolatba lépett Sebbel” – írja Turrini. „A szezon előtti teszt során Barcelonában Niki Lauda bizalmasan elmondta a barátainak, hogy Vettel előmegállapodást kötött a németekkel a következő szezonra.”

A szakértő azonban egyúttal figyelmeztetett rá, senki se képzelje el már most Vettelt a Mercedes 2018-as overalljában. A megállapodás – amely aligha terjedt ki a részletekre, inkább afféle tapogatózás lehetett – még az idény kezdete előtt született, mikor egyik fél sem tudhatta előre az erőviszonyokat. A Ferrari meglepő formája a németet is meggyőzte, így benne van a pakliban, hogy Vettel 2018-ra és a rákövetkező évekre hosszabbít a Scuderiával.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: