DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Meglepő magyarázat a Hondától Alonso motorhibájára

Fernando Alonso az Orosz Nagydíj felvezető körében panaszkodott az erőforrására, majd el sem jutott a rajtrácsig az autóval. Most kiderült, hogy meglepő módon az autó nem ment tönkre. Akkor mi volt a gond?

A Honda F1-es főnöke, Yusuke Hasegawa nyilvánosságra hozta Alonso kiesésének valódi okát, ami tartalmaz néhány meglepő részletet. Leginkább azt, hogy a versenyautó nem ment tönkre, nem kellett volna kiállnia a spanyol versenyzőnek, csak a gyors javítási kísérlet fulladt kudarcba, ahonnan már nem volt visszaút.

A felvezető kör legelején jelentette rádión Alonso az erőforrással kapcsolatos hibát, itt még volt választási lehetősége, mit tegyen. Végül az volt az elhatározása az istállónak, hogy a rendszer egyszeri újraindítása megoldja a problémát, ehhez nem kell a bokszutcába hajtania Alonsónak. Hasegawa szerint azonban az újraindítás előtt az erőforrást le kell teljesen állítani.

Motorhiba volt, de nem kellett volna kiállnia Alonsónak, Vandoorne viszont végigment


„A felvezető kör során rendszerhibát érzékeltünk az ERS-ben, az MGU-H nem indult be. Megpróbáltuk levezényelni, hogy a kisebb hibát a versenyző javíthassa, teljes újraindítást igényelt, de ez végül leállította az egész autót” – nyilatkozta Yusuke Hasegawa.

„Lehetősége lett volna visszamenni a bokszba, de nem ugyanaz a gond történt, mint Vandoorne-nal Ausztráliában. Stoffel sikeresen újraindította Melbourne-ben az erőforrást és folytatni tudta a versenyt, ezért próbáltuk meg, mivel Alonso nem akarta a versenyt a bokszutcából kezdeni. Sajnos utólag láthatjuk, nem ez volt a jó opció, amit választottunk” – tette hozzá a japán szakember.

Hasegawa és csapata még kivizsgálják a pontos okot, de rendszerhibát véltek felfedezni. A szakember pozitívabban látja a jövőt amiatt, hogy Vandoorne komoly gond nélkül végigfutotta a versenytávot, értékes időt töltve ezzel a pályán, sok adatot gyűjtve. Ezzel a hosszú etapokról kaptak értékes információkat, de az autó a pontszerzéshez még nem elég erős. „Az adatok egészen biztosan a segítségünkre lesznek, főleg úgy, hogy az autó problémamentesen futott végig a versenyen, ez nagyon pozitív” – érzékeltetett némi pozitív elmozdulást a Honda F1-es főnöke. De mikor látszik ez meg végre eredményekben? Megjósolhatatlan.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: