DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Grosjean szerint Palmer a hibás, bajban lehet a brit

Megy az adok-kapok az Orosz Nagydíj első körös ütközése miatt, Romain Grosjean és Jolyon Palmer egymást hibáztatják. Úgy fest, nem vacsoráznak együtt mostanában, Palmernek ráadásul más gondja is van.

Mind Grosjean, mind Palmer egész hétvégén szenvedett a versenyautójával és eleve a mezőny hátsó részéről voltak kénytelenek rajtolni a pocsékul sikerült időmérő után. A verseny sem tartott sokáig számukra, már a kettes kanyarban összetalálkoztak és komoly autótörést követően kiestek.

A karambol miatt a francia és a brit egymásra mutogat, a felelősséget a másikra hárítják. Palmer a 16., Grosjean a 19. pozícióból vágott neki a futamnak, a kettes kanyarban, ami egy lassú jobbos, a francia eltalálta Palmer Renault-jának jobb oldalát, ettől a brit versenyautója elkezdett megforogni, a keresztbe csúszó autót pedig Grosjean nem tudta már kikerülni, így a Haas a falban kötött ki jó alaposan összetörve.

Az ütközés pillanata - na, ki volt a hibás?


Palmer már korábban elmondta, hogy harapófogóba került, mert balról a külső íven mellette fordult egy Sauber, belülről pedig vakmerő tempóban érkezett Grosjean a kerékvetőn, esélye sem volt máshol kanyarodni a britnek, a felelősséget pedig egyértelműen a francia versenyzőre hárította. Palmernek egyébként gyorsan fel kellene zárkóznia, mert csapattársa, Nico Hülkenberg látványosan jobban teljesít nála, már hat pontot szerzett, Palmer pedig egyet sem és körökre lebontva is komoly a különbség köztük.

Grosjean álláspontja teljesen eltérő a balesetről. „Jól jöttem el a rajttól, a fékezési ponton már Palmer mellett voltam, nem tudom, miért kanyarodott be elém. Már ott voltam és mégis befordult. Próbáltam még jobban belülre menni, amennyire csak tudtam, de nekem jött, megperdült, majd újra nekem jött. A versenyautóm csúnyán megsérült, mindkettőnk versenye véget ért” – tolta át a felelősséget Palmerre Grosjean.

Két teljesen eltérő álláspont, a versenybíróság a futam alatt nem vizsgálta az ügyet. Vajon kinek van igaza?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: