DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Visszalépés-e a Honda a Sauber számára?

A hinwili F1-es istálló 2018-tól már a japánok motorjait fogja használni, és természetesen fennáll a veszélye, hogy ha a gyártó nem javít, a csapat még hátrébb csúszhat az erősorrendben.

Amikor először felmerült, hogy a Honda esetleg a Saubernek is szállíthat motorokat 2018-tól, sokan megkérdőjelezték az ügyletet, főleg a hinwiliek szempontjából: miért váltja le a csapat a Ferrari megbízhatóbb és erősebb aggregátjait, még akkor is, ha csak egy évvel korábbi termékeket kapnak Maranellóból? Nos, a csapatfőnök Monisha Kaltenborn nem a jelenlegi, hanem a potenciális teljesítmény miatt tette le nemrég voksát a japánok mellett.



„Ez a pillanatnyi helyzetük, senki sem tudja, mire lesznek képesek a jövőben” – mondta a Sauber vezére a Hondáról. „Teljes mértékben bízunk abban, hogy a Honda képes lesz előrelépni, és megoldani a problémáit – meg vagyunk győződve erről. 2014-ben hasonló helyzetben voltunk, amikor nagyon nagy volt a motorok közötti különbség, de semmi okunk nem volt a kétségbeesésére, hiszen tudtuk, hogy a Ferrari minden tőle telhetőt megtesz, és így is történt. Megtörténik az ilyesmi.”

„Senki sem tudja, mi lesz fél év múlva, összességében pedig úgy érezzünk, ezek a lehetőségek jobban illeszkednek az általunk követni kívánt úthoz” – mondta Kaltenborn, aki nem zárja ki, hogy az F1-en kívül is együtt fognak működni a Hondával, ahogyan azt sem, hogy a japánok fiatal tehetségeinek fognak lehetőséget nyújtani autóikban. „Meglátjuk. Még korai bármit is mondani, de a múltban is megtárgyaltuk a pilótákat a partnereinkkel. Ez a csapat felelőssége, szóval ráérünk még ezzel foglalkozni.”

Kaltenborn úgy véli, érzelmileg nehéz döntés volt otthagyni a Ferrarit, hiszen a maranellóiak 1997 óta támogatták a csapatot, természetesen a 2006 és 2009 közötti, BMW-korszak kivételével. „Nem volt könnyű lépés. Ha megnézzük, mint mentünk együtt keresztül, olyan emberekkel, akik hosszú ideig dolgoztak ott is. Talán könnyű azt mondani, hogy vége, de a Ferrari nagyon segítőkésznek bizonyult számunkra, különösen azóta, hogy a csapatot visszavásároltuk a BMW-től. Azelőtt is gazdag együttműködésnek örülhettünk, amikor még a Petronas is a partnerünk volt. Kemény munka zajlott üzem- és kenyőanyagok terén, így nem könnyű elbúcsúzni egymástól.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: