DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Massa még Verstappent is legyőzte

A harmadik legjobb csapat címéért a Red Bull és Williams küzd Szocsiban: Felipe Massának sikerült szétválasztania a bikás autókat. A brazil a rajtban bízik, amikor Ricciardót is letudhatja.

Úgy tűnik, Szocsiban a két élcsapat mögött nem a Red Bull képviseli a harmadik erőt, hanem az energiaitalos istálló a Williamsszel van egy szinten: az időmérő Q2-es etapjában még Felipe Massáé volt az ötödik helyezés, végül hatodik lett, kettéválasztva Ricciardo és Verstappen Red Bullját.

„Rob Smedley azt mondta, ’azt hiszem, ott lehetsz a két Red Bull között’, én pedig úgy voltam, próbáljuk meg! És igaza is lett, nagyon örülök annak a körömnek” – idézi a gpupdate.net a lelkes brazilt, aki eddig kiválóan teljesít az időméréseken, mindegyik nagydíjon a hatodik és nyolcadik hely között végzett.



„Remek érzés azzal a csapattal csatázni, amelyik jobb volt nálunk az első pár versenyen, ráadásul pénteken a hosszú etapunkon is erősebben szerepeltünk, mint ők. Harcot várok holnap” – beszélt a Red Bull elleni esélyekről Massa, aki úgy érzi, Mercedes-motorja és a rajtrácsot követő hosszú padlógázas szakasz sokat segíthet neki vasárnap az előtte levő Ricciardóval szemben. „Nem én vagyok a tökéletes oldalon, de ki tudja, ha jól startolok, a motor egyértelműen segíteni fog a 2-es kanyarig, ahol sok minden történhet. Aztán áthaladsz a 3-as kanyaron, és indul a versenyed.”

Csapattársa, a 12. rajthelyet megszerző Lance Stroll úgy érzi, képes lehetett volna a továbbjutók között lenni. „Kissé balszerencsésen alakult a vége, mivel úgy gondolom, a Q3 elérhető volna, de a Q2-es köröm vége nem sikerült jól. A kör eleje még jól alakult, mivel azonban nem sikerült jól bemelegítenem az abroncsot, sok tapadást buktam az utolsó kanyarban, elkövettem pár hibát, majd egyszerűen elveszítettem a hátulját” – magyarázta a kanadai, aki Szocsiban szeretne pályafutása során először eljutni a célvonalig.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: