DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Lassan elfogy a türelem Palmerrel szemben?

Jolyon Palmernél a tavalyi szezonban is rezgett már a léc, hogy idén is lehetőséget kap-e. Szocsiban újabb saját hibából bekövetkező autótörést hozott össze, de egyébként is messze elmarad Hülkenberg teljesítményétől.

Jolyon Palmer magára vállalta a felelősséget az időmérő első szakaszában elszenvedett balesete miatt. A brit pilótának sietnie kellett gyors körével, mivel kiesőhelyen állt és az utolsó lehetőségével kellett élnie, a nyomást azonban nem bírta el, egy jobb kanyarban túlzottan rátette az autót a kerékvetőre, az megdobta a versenyautót, az ellenkormányzásnál viszont betapadt a Renault és az ellenkező oldali falban találta magát.

Palmernél kezd sok lenni a vezetői hiba


Palmer életében először került a Q3-ba legutóbb Bahreinben, ám végül jó rajthelyét nem tudta pontokra váltani. Ezúttal nem indult problémamentesen a szombati napja, ugyanis a harmadik szabadedzésen motorhiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni, így az időmérőre sem tudták megfelelően felkészíteni az autóját. Egyébként sem zajlik eseménytelenül a brit szocsi hétvégéje, ugyanis a pénteki második edzés után (is) újjá kellett építeni az autót, akkor ugyanis a meghibásodott kipufogó miatt sérült a padlólemez, így a Renault nem mert kockáztatni és az éjszaka újjávarázsolták a szerelők a versenyautót új padlólemezzel.

„Nyilvánvalóan nagyon sok értékes időt vesztettünk szombat délelőtt, ami nem ideális. Az időmérő rendben volt, egészen elégedett voltam az autóval, de az első gyorskörömben nagy forgalomba kerültem, így minden a második kísérletre maradt. Nyomás alatt túl keményen nyomtam, túlságosan is rátettem a kerékvetőre az autót, ami utána a falba küldött” – ismerte el hibáját Jolyon Palmer.

Jolyon Palmer balesete

„Ha nem veszítjük el a teljes harmadik edzést, valószínűleg nem álltam volna olyan rossz helyen. De én pedig megtaláltam a falat, így nehéz lenne a csapatra kenni a dolgot. Elég kellemetlen, mert a helyzet nagyon hasonlított Melbourne-höz, akkor is sok időt veszítettünk a szabadedzésen, majd amikor megpróbáltam behozni, eldobtam az autót. De ha nem teszel meg elég kört, nem érzed annyira a határokat a pályán. Sajnos hiányzott az elveszett idő, de a karambol az én hibám, egyszerűen túl keményen támadtam a kerékvetőt” – tette hozzá a brit pilóta.

Nem könnyű Jolyon Palmer helyzete a Renault-nál, Nico Hülkenberg rendre a legjobb 10 hely környékén teljesít az időmérő edzéseken is és a futamokon is jóval jobb a német pilóta versenytempója, így ismét felerősödhetnek a híresztelések, miszerint a Renault parkolópályára helyezné az igen mérsékelt teljesítményt nyújtó Palmert, Szirotkin az egyik esélyes, aki válthatná.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: