DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottas sem aggódik a Ferrari miatt

Lewis Hamiltonhoz hasonlóan Valtteri Bottas szerint sem hozta ki csapata az autóból a maximumot, és ennek köszönhető nagyobb egy kicsit a különbség a vártnál a Ferrarihoz képest.

A pénteket az olasz istálló autó uralták Oroszországban. A Mercedeshez idén igazoló finn úgy gondolja, hogy mindenképp fejlődhetnek még szombaton - egyébként Hamilton is hasonló nyilatkozatot tett - és azt is elárulta, mi lehet a lemaradásuk oka a maranellói alakulathoz képest.

A fentieknek megfelelően a finn így kezdte nyilatkozatát: „Még túl korai aggódnunk. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy javuljunk. Azt hiszem, a fő probléma az volt, hogy az ultralágy gumikat nem tudtuk felmelegíteni a kellő hőmérsékletre a gyorskörünkhöz.”

 bottas-orosz-nagydij-pentek-2017-3



Bottas szerint az abroncsok felmelegítésén kell még dolgozniuk az időmérőig: „A Ferrarinak ez sikerült, és így nagy lett a különbség. Néhány századot kell javulni kanyaronként ekkora differenciához. A gumikból kell többet kihoznunk, ez lesz a fő célunk. Minden a hőmérsékletről és a nyomásról szól.”

„Fontos lesz a kivezető kör, hogy egyet vagy kettőt kell megtennünk a megfelelő tartományhoz. Van még valamennyi az autóban, de nekünk kell kihozni belőle. Úgy néz ki, izgalmas hétvége előtt állunk” - folytatta a Mercedes pilótája.

Bottas úgy véli, nem csak a Ferrari esélyes ezen a hétvégén: „Elsősorban a versenytempóra kell koncentrálnunk, de nyilván az időmérőn is jól kell teljesíteni, ahogy az első három versenyhétvégén is tettük. A Ferrarit kell legyőznünk vasárnap, és jó lenne megszerezni a pole-t. A győzelmet tartjuk szem előtt.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: