DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az időmérőn teljesült Ricciardo kívánsága

Az F1-es Orosz Nagydíj kvalifikációján a két-két Ferrari és Mercedes harcolt a pole-ért, csatájukat a Red Bull csak tisztes távolságból követhette - Daniel Ricciardo mégsem szomorú az időmérő után.

Daniel Ricciardo látnoki képességekkel rendelkezik: az ausztrál a pénteki szabadedzések után azt jósolta, hogy a Mercedesek és Ferrarik olyan elérhetetlen távolságban vannak, hogy az ötödik hely a maximum, amit elérhet a Red Bull-lal az időmérőn. Óhaja meghallgatásra talált, hiszen megszerezte az üldözőbolynak jutó legjobb pozíciót – 1,7 másodperces hátránnyal a pole-os Sebastian Vettelhez képest.



„Inkább a pozíciót nézem, mintsem az időt” – idézte az ausztrált a GPUpdate.net. „Tudtuk, hogy az ötödik hely a legtöbb, amit az időmérőn elérhetünk, ezért harcoltunk, ezért örülök, hogy sikerült megnyernünk ezt a kis csatát. Az eredményekre nézve tetemes a lemaradásunk, de ez a pálya soha nem kedvezett nekünk. Ez nem túl jó, de tavaly 1,7 másodpercre voltam az első helytől, míg a mostani lemaradásom 1,8 másodperc körül van – két versennyel később mégis pole-on álltunk. Pozitív maradok, és elfogadom az ötödik helyet.”

Csapattársa, Max Verstappen már egy fokkal csalódottabb volt, hiszen még a hatodik helyet sem tudta megszerezni, és csak heteddiként zárt, Felipe Massa mögött. „A Q2 után minden rosszul alakult” – mondta a holland. „Két szettem maradt a Q3-ra, de már az előző szakaszban panaszkodtam arra, hogy milyen sok tapadást veszítek az utolsó szektorban, amikor fékezek a 13-as kanyarban, ilyenkor mindig túlhevítettem az abroncsokat. A két Q3-as garnitúrával ez csak egyre rosszabb lett. Normális esetben kevesebb üzemanyaggal gyorsabbnak kellene lenned, de csak lassabbá váltam, ami egyáltalán nem jó.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: