DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso csapatot válthat 2018-ban

Fernando Alonso többnyire igyekezett türelmes lenni a McLaren-Honda problémái ellenére, idén azonban többször is nyíltan kritizálja csapatát. Most először viszont a csapatváltást is megemlítette.

A kétszeres világbajnok spanyol pilóta az idei csalódást keltő teljesítmény miatt most már nem igazán rejti véka alá negatív véleményét a McLaren-Hondáról, különösen az erőforrás rettenetes gyengeségéről és megbízhatatlanságáról. Nyíltan kimondta, hogy nem fog sokáig várni arra, hogy a japán erőforrásgyártó végre felülemelkedjen a problémáin.

Ebben a szezonban eddig a Honda iszonyatosan szenved az erőforrással, a tavalyi egyértelmű fejlődést óriási visszaesés követte, a kockázatos új konstrukcióval eddig csak a baj van, a japán motor látványosan lassú és megbízhatatlan. A 35 éves Fernando Alonso pedig érzi, hogy lassan pályafutása vége felé közeledik és nem akar sokáig várni a Honda fejlődésére.

Úgy fest, Alonso egyre inkább kifelé kacsintgat a McLaren csapattól a Honda gyenge teljesítménye miatt


„Vélhetően karrierem végéhez közeledek lassacskán, már 35 éves vagyok és biztosan kevesebb ideig fogok már versenyezni, mint amennyit eddig lehúztam. Még meddig akarok várni a javulásra? Hát, nem sokat, nem sokat!” – nyilatkozta őszintén a kialakult helyzetről Fernando Alonso.

Alonso szerződése év végén lejár a McLarennel és kinyilvánította, hogy nyitott arra, hogy bárhova elszerződjön. A spanyol pilóta nevét összefüggésbe hozták már a Mercedesszel és két korábbi csapatával is, a Ferrarival és a Renault-val. „Minden évben a legjobbadat akarod nyújtani, hogy világbajnoki címekért, győzelmekért és dobogókért harcolhass. Meglátjuk, milyen lehetőségek lesznek a jövő évre és hogy a McLaren 2018-ra mennyit fejlődhet. Idén lejár a szerződésem, megvan a szabadságom a csapatváltáshoz is, ami eddig nem volt meg. Ebben a pillanatban a legfontosabb a karrieremben, hogy boldoggá tegyen a versenyzés, ami annyit jelent, hogy győzni szeretnék. Amilyen hamar csak lehet, meg fogom próbálni elérni” – tette hozzá a kétszeres spanyol világbajnok, akit ezután a nyilatkozat után vélhetően ismét hírbe hoznak számos más csapattal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: