DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Baleset, kiesés, pech: Oroszország tartozása

Csapattársa hazájában sosem volt szerencséje, s úgy érzi, ennek a szériának ideje lenne megszakadnia – ha pedig nem, legalább tud majd oroszul káromkodni, hiszen Kvjat megtanította rá.

Ha a Formula–1-es versenyhétvégék alapján választ magának kedvenc országot, Oroszföld még csak a jelöltek közé sem kerülhet oda Carlos Sainz toplistáján. Egy súlyos baleset, egy dicstelenül végződő csodálatos felzárkózás, majd egy roppant balszerencsés futam – ez a spanyol versenyző eddigi mérlege csapattársa hazájában, így aztán aligha meglepő, hogy úgy érzi, ideje lenne kapnia valamit Szocsiban a sok pech után:

„Amikor ideérkezünk, mindig a 2015-ös balesetemről kérdeznek” – mondta Sainz. „Emlékszem, hogy kitettem egy fotót a kórházból azzal a szöveggel, hogy rendben vagyok, amire nagyon sok jókívánságot kaptam válaszul. Csodálatos azt látni, mennyire összefog a Formula–1, amikor ilyesmi történik. De leginkább az nyűgözött le azon a hétvégén, ahogy a szurkolók és az egész paddock támogattak engem: egy nagy család vagyunk, s az emberek igazán törődnek egymással” – emlékezett vissza a spanyol, aki az időmérőt kihagyta a bukás után, így a mezőny végéről kezdte meg azt a bizonyos futamot:

„Egy nagyon erős felzárkózást hajtottunk végre, hiszen a legvégéről indulva egészen a hatodik helyig előrejöttem, mielőtt kiestem volna. Aztán tavaly egyszerűen balszerencsém volt, hiszen egy szárny egy darabja beragadt a radiátoromba, ami tönkretette a versenyemet. Azt hiszem, Oroszország most már tartozik nekem eggyel, idén mindenképpen pontokat akarok szerezni!” –mondta a spanyol, aki háromhelyes rajtbüntetéssel készül az idei futamra a Lance Stroll-lal történt bahreini ütközés miatt:

„Természetesen meglepődtem a büntetés miatt, mivel azt hittem, hogy versenybalesetnek fogják minősíteni, erre tessék…” – így Sainz, aki azt is elárulta, melyik a kedvenc része Szocsiban: „A legkülönlegesebb szakasza a pályának a hármas kanyar: nagyon hosszú az ív, megterhelő a nyak számára, viszont élvezetes a pilótának.”

Ami pedig az orosz nyelvet illeti: „Pár orosz szót már megtanultam a csapattársamtól, Danyiiltől, de szerintem az lesz a legjobb, ha nem árulom el, melyikeket. Egyet azért megosztok veletek, mivel ezt bizonyosan mindannyian ismeritek: matrjoska."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: