DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mercedes: A Mercedes-dominancia véget ért

Három éven át nyögtük, de már nincs többé: Toto Wolff maga ismerte el, hogy az Ezüstnyilak uralma véget ért, fölényük pedig nem tett jót az F1-nek.

Kissé még mindig idegen érzésnek tűnik, pedig a három idei futam a Ferrari és Mercedes kiegyenlített párharcával arról tanúskodik, hogy a német istálló uralmát lezártnak tekinthetjük, ahogy a 2000-es évek közepén a Ferrari-időszak, később pedig a Red Bull-uralom is véget ért. Toto Wolff, a 2014 és 2016 között 59 futamból 51-et nyerő istálló vezetője maga ismerte el, hogy az F1 történetének legegyoldalúbb periódusa már a múlté.



„Igen, a hároméves dominanciánknak vége” – jelentette ki a svájci Blick lapnak a Mercedes motorsportfőnöke, aki most már azt is elismeri: „Nem tett mindig jót a Formula-1-nek. Ezért bízik most sok rajongó egy nagyszerű világbajnoki harcban.”

Új időszámítás, új problémák – a Mercedesnek ezúttal egészen más okoz fejtörést, mint korábban: „Ezelőtt három évig azon kellett gondolkodnunk, hogyan tartsuk kordában Rosberget és Hamiltont, de ez a gond már a múlté. Ilyet kérni sosem jó érzés, de fel kell tennünk a kérdést, el akarjuk-e veszíteni a versenyt. Amikor Valtteri nem bírt az abroncsaival, elé kellett helyeznünk Lewist” – beszélt a csapatutasításokról, melyek közül az elsőt, de aligha utolsó a Bahreini Nagydíjon láttuk a Mercedestől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: