DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

McLaren: Semmi haszna nem lenne Button tesztjének

Tekintve, mennyire átalakult a Formula-1 a 2017-es szezonban, meglepő, hogy monacói visszatérése előtt Jenson Button nem próbálja ki az MCL32-t. A csapat szerint a szimulátor éppen elég lesz neki.

Az autók olyan mértékben gyorsultak a 2017-es szezonban, hogy a pályák térképe is átrajzolódott – olyan értelemben, hogy padlógázassá váltak kanyarok, melyekben tavalyig még lassítani kellett. A téli barcelonai tesztek minden egyes köre fontos volt a versenyzők számára, hogy felkészülten érkezzenek a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjra.

Ehhez képest az Indy 500-részvétel miatt Monacóról kimaradó Fernando Alonsót helyettesítő Jenson Button nem elég, hogy szezon közben, számos nagydíj lemaradásával csatlakozik a többiekhez, de még csak ki sem próbálja az autót teszt keretében, a csütörtöki monte-carlói szabadedzésen ül először a McLaren MCL32-be. Felipe Massa értetlenül áll a döntés előtt – a bahreini teszten Buttonnak lehetősége lett volna autóba ülni: „A teszt neki semmibe sem kerülne, mehetne 100 kört, hogy megérthesse a gumik viselkedését” – magyarázta a brazil, akinek helyzete annyiban hasonló Buttonéhoz, hogy ő is úgy tervezte, 2017-ben nem fog versenyezni.



„Az autó technológiájából kiindulva úgy döntöttünk, hogy egy teszt megszervezése nem lett volna hasznos számára” – nyilatkozott a spanyol El Confidencial lapnak Eric Boullier versenyigazgató. Állítja, hogy a csapat szimulátorában ugyanannyira reális képet kaphat a versenygépről, mintha egy másik pályán vezetné a McLarent: „Nagyon realisztikus, ez a legjobb módja annak, hogy tesztelje az autót. 10 kör után menni fog neki.”

Szintén egy teszten derülhetne fény arra, hogy Button fizikailag elég felkészült-e az autók megterhelő vezetésére – Wehrlein is így lépett vissza Melbourne-ben. A brit azonban egy kézlegyintéssel elintézte a dolgot: „Sokat edzettem triatlonra mostanában, így nem aggódom” – mondta Button. Boullier egyetért: „Csak pár nagydíj maradt ki neki, nem is lehetne jobb formában. Monacóban pedig mindig jól ment neki, meggyőződésem, hogy remek munkát fog végezni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: