DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Egy versenyző számára az F1 nem csapatsport”

A vér nem válik vízzé, magyarázta Toto Wolff, a gokartos kezdetekkel indokolva a versenyzők önfejűségét. A Mercedes-főnök Hamilton különleges érzékéről is beszélt.

Általános tézis, hogy a Formula-1 csapatsport: csak azok gondolják azt, hogy az eredmények egy-egy versenyző tehetségétől függenek, akik még ismerkednek az F1-gyel. Valójában több száz ember munkája állítja össze a versenyautót, amely lehetővé teszi a pilótának, hogy harcoljon – nem csupán saját magáért, hanem csapata konstruktőri pontjaiért is, ezzel meghálálva a belé helyezett bizalmat. Toto Wolff, a Mercedes főnöke azonban most arról beszélt, az érintettek közül épp a versenyzők nem látják be, hogy egy csapatjáték részesei.

„Hamilton is azt mondta korábban, hogy nem csinálna olyat, mint tavaly Abu Dhabiban. Naivak voltunk, ezek a srácok ugyanis erre vannak beállítva az első gokartos napjaik óta. Már gyerekként is meg kell birkózniuk a félelmeikkel és önmagukra utaltsággal. Aztán később jön egy Formula-1-es csapatfőnök, és azt mondja nekik, hogy egy globális márkáért és világszerte százezer alkalmazottért felelősek, és csapatjátékosnak kell lenniük. Egy versenyző számára azonban a Formula-1 nem csapatsport” – fejtette ki elméletét Toto Wolff az Auto Motor und Sportnak.



Wolff pilótája, Lewis Hamilton nagyban űzi a közösségi médiában való jelenlétet. Az osztrák vezető kifejtette, hogy manapság ez is az F1 velejárójává vált: „Manapság tele vagyunk szupersztárokkal az internet és digitális média jóvoltából. Hullócsillagok, nagy testvér-jelenség, ezek mind jönnek és mennek. Mindenki azt képzeli, hogy egy brand, és a Twitteren, Facebookon, Instagramon kell pozícionálnia magát.”

„Valódi teljesítmény azonban kevesük mögött áll. Lewis Hamilton azonban, úgy gondolom, tényleg az új generáció legjobb versenyzője. A vezetési képességek mellett szociális érzékre is szükséged van. Mindig meglepő, milyen jó ebben Lewis, hogyan tudja kezelni az embereket. A személyiségében az a lenyűgöző, hogy állandóan fejlődik, szivacsként szívja be a dolgokat, melyek jók neki” – magyarázta Wolff, hogy a háromszoros világbajnok nem csupán a pályán végez kiváló munkát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: