DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso várja a 90 fokos kanyarokat és a 180 fokos fordulatot

A McLaren spanyol pilótája annak ellenére, hogy nem vár teljes megváltást Szocsitól, a bahreini sikeres tesztnap miatt fejlődésre számít a versenyautója terén most már versenykörülmények között is.

„Szocsi igen érdekes pálya, kihívást várok azon a téren, hogy több olyan része is van az aszfaltcsíknak, amit egészen máshogy kell majd teljesíteni az idei új szabályok miatt, mint eddig. Például a hármas kanyar egy több kanyarcsúcspontot tartalmazó rész, az autó egyensúlya nagyon fontos, hogy a lehető legtökéletesebb legyen, hogy ne sodródj ki az ív közepén. Idén vélhetően teljes gázon vesszük be, nagyon várom, hogy érezzem, hogy mennyire viselkedik másképpen az autó” – kezdte előretekintését Fernando Alonso.

„Két hosszú, enyhén ívelt egyenes és nagy sebességű kanyarok is találhatók, ami megint nagy kihívás lesz számunkra a jelenlegi csomaggal, de a versenyautónk nagyon jó egyensúllyal rendelkezik, a sok 90 fokos kanyarból érzésem szerint igen sokat ki tudunk majd hozni, éppen ez a pálya jellegzetessége. Bár technikailag városi pálya, de ennek ellenére igen gyors és még széles is, engedi a szoros versenyzést és több jó előzési pont is van” – tette hozzá a spanyol ász.

Alonso a sikeres tesztnapban és az autó remek egyensúlyában bízik


„Szocsiban most annak is örülnék, ha mindkét autó célba érne, mivel az elmúlt hetekben számtalan megbízhatósági problémával szembesültünk. Követtem a bahreini tesztet és nagyon örülök, hogy sok értékes adatot gyűjtöttünk az autóról és az erőforrásról. Tudom, hogy a McLarennél mindenki nagyon keményen dolgozik, hogy ezzel az autó fejlődését segítse elő. Az évad hosszú, de nincs sok idő a versenyek között a fejlesztésre, emiatt különösen értékes és pozitív az utolsó tesztnapon végzett remek munka. Remélhetőleg a következő versenyeken már élvezni is fogjuk ennek előnyeit” – zárta a hétvége elemzését Fernando Alonso.

Alonso ugyan várja a 180 fokos fordulatot, de egyelőre vélhetően még csak kis lépéseket tehet meg előre a McLaren-Honda. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: