DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ecclestone: Nem Vettel győz, hanem Hamilton

Bernie Ecclestone, a Formula-1 korábbi mindenható ura barátja, Sebastian Vettel győzelmét szeretné, de Lewis Hamiltonra tenné a pénzét, magyarázatot is adott rá, hogy miért.

A 2017-es Formula 1-es szezonból mindössze három futam ment még le, de a 86 éves üzletember, korábbi F1-es főnök már ilyen korai időpontban is a világbajnoki cím esélyeseiről beszélt. A tavalyi szezonban a Ferrari nem kezdett erősen és utána még inkább beleszürkült a mezőnybe, idén azonban másképp történt eddig.

Ecclestone Vettel győzelmét szeretné, de nem hisz igazán benne


A legrégebbi F1-es istálló a téli házi feladatot kiválóan oldotta meg és egy igazi szuperautót küldött pályára, különösen az előző szezonokat tekintve, ez a versenyautó pedig felveszi a harcot Lewis Hamilton és Valtteri Bottas Ezüst Nyilaival. Vettel már szállított is két győzelmet az első három versenyből Ausztráliában és Bahreinben. A világbajnokságot is vezeti jelenleg a német pilóta, de azért nem mindenkit győzött meg a paddockban arról, hogy ez így is marad az évad végén is.

Bernie Ecclestone jó barátságban van Vettellel, ám a világbajnoki cím tekintetében nem rá tippelne. „Lewis Hamilton lesz a világbajnok. Örülnék, ha Vettel győzne, mivel igen jó barátom, de nem ez fog történni” – nyilatkozta Ecclestone a Bild am Sonntag című német újságnak.

Bernie szerint a Mercedes is Lewis győzelmét kívánja

„Lewis Hamilton hihetetlenül tehetséges, de az elmúlt években azt gondolta, hogy a csapata nem támogatja őt, mivel a német istállónál egy német versenyző volt a csapattársa. Ez természetesen ostobaság volt, de most már nem is kell, hogy ilyen eszébe jusson, a nyomás elszállt róla. Nem tudom, Bottas felveszi-e majd a versenyt vele, de az istálló egészen biztosan jobban örülne Hamilton győzelmének azok után, amit tavaly átéltek” – zárta gondolatait az F1 korábbi vezére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: