DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Bottas, ha nem győz, mehet is?

Valtteri Bottas örökölte meg Nico Rosberg ülését a világbajnok Mercedes istállónál, de csak egy éves szerződést kötött a csapat a finn versenyzővel. Valóban repül is év végén, ha nem nyer futamokat?

A korábbi Formula-1-es versenyző, Mika Salo szerint honfitársának mindenek felett fontos, hogy idén futamokat nyerjen, ha meg akarja hosszabbítani szerződését a Mercedes istállónál. Bottas az elmúlt hétvégén megszerezte az első rajtkockát Bahreinben, de 2013-as érkezése óta még mindig vár élete első győzelmére.

„Ha megnézzük a statisztikákat, Bottas átlagosan közelebb van Hamilton köridőihez, mint Rosberg volt. De azt is tudja, hogy nyomás alatt van. Valtterinek nyernie kell néhány futamot, mivel a szerződése csak egy évre szól a német istállónál” – így Salo.

Egyszerre kellene győznie Bottasnak és elengednie Hamiltont?


Toto Wolff csak egy éves szerződést ajánlott Bottasnak, hogy adott esetben lecsaphassanak Sebastian Vettelre, vagy éppen Fernando Alonsóra, egyik ásznak sincs ugyanis 2018-ra még szerződése. Bottas kilátásait azonban jelentősen rontja, hogy éppen Bahreinben tapasztalhattuk, ahogy egy csapatutasítás miatt mindenféle ellenállás nélkül el kellett engednie csapattársát, Lewis Hamiltont, aki esetleg befoghatta volna (végül nem fogta be) a későbbi győztes Vettelt.

Wolff már említette azóta, hogy a csapat esetleg feladja korábbi filozófiáját és csapatsorrendet állít fel Hamilton javára, hogy a brit nagyobb eséllyel vehesse fel a harcot az eddig nagyon gyorsnak mutatkozó Sebastian Vettel ellen. Ha tényleg megtörténik, ez tovább bonyolítaná Bottas helyzetét és nagyban csökkentené esélyeit a futamgyőzelmekre, amivel megtarthatná ülését egy második szezonra is a Mercedesnél. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: