DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Biztonságosabbá teszik a rettegett falat

18 évvel ezelőtt fél óra leforgása alatt három világbajnok találta telibe a montreali 13-as kanyar kijáratát, s azóta sem lett kevesebb a baleset arrafelé – most viszont átszabják a legendás sikánt.

Azt már az év elején közölték, hogy az F1-es autók megnövekedett sebessége miatt minden egyes versenyhelyszínen felülvizsgálják a biztonsági kérdéseket, nem lehetett ez máshogy a Kanadai Nagydíjnak otthont adó montreali Gilles Villeneuve versenypályán sem, ahol a várakozások szerint 3-5 másodpercet gyorsulnak majd az autók – természetesen körönként. A kor elvárásainak megfelelően Tecpro, illetve SAFER-védőelemekkel váltották ki a régi szalagkorlátokat és gumibálákat, azonban történt egy olyan módosítás is, melyet valószínűleg sokan összeborzolt szemöldökkel fogadnak majd.

A biztonság érdekében módosítanak ugyanis az utolsó sikánon, melynek kijáratán a hírhedt „Bajnokok fala” található – a betonfal előtti kanyarkombinációt túl veszélyesnek ítélték az FIA ellenőrei, így átszabják a kanyart, minden bizonnyal lassabbá téve a sikán mivoltához képest meglehetősen gyors jobb-bal-párost.

A bajnokok fala 1999-ben kapta nevét, amikor gyors egymásutánban a mezőny négy világbajnokából három, Michael Schumacher, Jacques Villeneuve és Damon Hill is odacsapta autóját a sikán kijáratán, s őket megelőzően a GT-világbajnok Ricardo Zonta is eltalálta a hivatalosan „Quebec Wall” névre hallgató objektumot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: