DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Wolff: Ez most elég sz*r érzés

A Mercedes motorsport-igazgatója szerint örülniük kell annak, hogy a szabályváltozások ellenére is ott vannak a bajnoki csatában és az F1-nek is jó, hogy van harc az első helyért.

A szezon első három futama nem éppen úgy alakult a Mercedes számára, ahogy azt a csapatnál megszokták az elmúlt három évben, hiszen úgy fest, hogy az egyeduralkodásuk ideje lejárt, a Ferrari felnőtt melléjük. Toto Wolff is arról beszélt, hogy a két istálló most nagyjából egy szinten van, de ez számukra nem túl szívderítő.

"Ez valószínűleg nagyon jó a Formula-1 számára, hiszen nagy csata van a Ferrari és a Mercedes között, szóval ezt nekünk is sportemberi szemszögből kell néznünk" - mondta a Mercedes motorsport-igazgatója. "Benne vagyunk egy harcban, most ez a helyzet még akkor is, ha jelenleg ez elég sz*r érzés."

wolff



Wolff arra számít, hogy hamarosan már helyesen tudnak reagálni a kialakult helyzetre, hiszen ez eddig eléggé ismeretlen terep volt számukra. "Az elmúlt három évben csapaton belül zajlott a csata, a mentalitásunk, a gondolkodásunk is ebbe az irányba haladt, ez pedig most egy új szituáció, amit biztosan jól fogunk majd kezelni."

"A pozitívumokat kell látni, a szabályváltozások után is csatában vagyunk a futamgyőzelmekért és a bajnoki címért, ez pedig alapvetően mindenképpen jó hír" - tette hozzá Wolff.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: