DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

McLaren: Messze a legjobb tesztnapunk idén

Szerdán messze a legjobb tesztnapját teljesítette 2017-ben a McLaren-Honda. Ugyan nem maradéktalanul elégedettek, de a megtett körök száma és az időeredmény is komoly javulást mutat.

A McLaren-Honda a bahreini tesztelés második és egyben utolsó napján gyakorlatilag hibátlanul teljesített. Azok után, hogy a hétvégén négy motorhiba hátráltatta őket, amihez a keddi tesztnapon az ötödik is hozzájött, senki nem gondolta, hogy a másnap ennyire jól sikerül. Talán végre valahára megindul felfelé a gárda.

Fény az alagút végén? Gyorsabb és megbízható volt ma a McLaren


Kedden Oliver Turvey a teljesen elveszett délelőtti idő után mindössze 17 kört tudott megtenni az első tesztnapon, újra visszatérő motorgondok miatt. Ezek után Stoffel Vandoorne problémamentes napot tudhat maga mögött egyetlen nappal később, az MCL32 semmi hibát nem produkált, 82 kört tett meg a belga versenyző a versenyautóval, ami több, mint amit az első három versenyen összeadva sikerült köröznie. A szerdai időeredménye pedig két tizeddel jobb annál, mint amit kisebb hőségben az időmérőn ért el, amikor is azt nyilatkozta, hogy kinyomta az autó szemét is, annyira beleadott mindent. Mindenképpen biztató jel. Mindössze bő nyolc tizeddel maradt el a tesztnap győztesétől, Valtteri Bottastól.

Eric Boullier csapatfőnök azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket, hogy ez nem azt jelenti, hogy egy csapásra megoldódnak a problémák. A Hondának ugyanis továbbra is sok munkájába kerül majd, hogy kivizsgálják, miért történhet az, hogy néha a problémák két kör után jelentkeznek, néha pedig akár két napot is kibírna az autó egyhuzamban.

„Nagyon nehéz megérteni a történéseket. Az MGU-H egységet négyszer kellett kicserélnünk, plusz még tegnap délelőtt, 2 kör, az MGU-H meghalt, motorcsere, 17 megtett kör a tegnapi napon. Ma délelőtt egy apróbb hibajelzést láttunk, de nem találtunk semmi fizikai hibát a versenyautón, utána pedig minden probléma nélkül, hibátlanul tesztelhettünk vele” – nyilatkozta Eric Boullier.

Nyolc tizedre a Mercedestől, 82 megtett kör szerdán

„Úgy gondolom, hogy így elég bonyolult lesz a Hondának megérteni, mi a baj, nem érzem úgy, hogy alapvető építési gond lenne a versenyautóval. Nem tudjuk, pontosan, mi a probléma. Néha két kört képes megtenni az autó, néha akár két napig is menne” – tette hozzá a McLaren csapatfőnöke. Természetesen nagyon elégedetten nyugtázta Boullier, hogy Vandoorne ilyen sok kört tudott megtenni és ilyen sok adatot gyűjtött a csapatnak.

„Úgy rémlik, tavaly is jó napjaink voltak. Ma pedig követni tudtuk a tesztre vonatkozó terveinket, rengeteg dolgot megértettünk az autóval kapcsolatban, sok-sok információt gyűjtöttünk, több mindenre megoldást is találtunk, amit teszteltünk. Az eredmény és az adatok szempontjából is kiváló teszt volt” – zárta optimistán Boullier. Akár így, akár úgy, az eddigi szenvedések után ugrásszerű javulást mutatott szerdán a McLaren, remek köridő, 82 megtett kör, hibátlanul működő autó, több kipróbált (és vélhetően bevált) újítás, negyedik hely.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: