DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo Hamilton helyében máshogy tett volna

Daniel Ricciardo higgadtan vette tudomásul, amikor Lewis Hamilton feltartotta őt Bahreinben a bokszutcában. Ő másképp csinálta volna, de nem szeretne tippeket adni a brit világbajnoknak.

Lewis Hamilton a Bahreini Nagydíj első felében elkövetett egy komoly hibát a biztonsági autó pályára küldésekor. Közvetlenül Valtteri Bottas mögött haladt a pályán és egyértelmű volt, hogy komoly másodperceket veszít a kerékcserénél, mivel várnia kell, míg csapattársával végeznek a szerelők. Ekkor azt a trükköt vetette be, hogy a megengedettnél jóval alacsonyabb sebességre lassított a bokszutcában, ezzel feltartva a mögötte haladó Daniel Ricciardót.

A kialakult 4-5 másodperces idő pedig már elég volt ahhoz, hogy Bottasnál elvégezzék a kerékcserét és ne veszítsen időt. Ez azonban sokba került a háromszoros világbajnoknak, mivel manővere szabálytalan volt és öt másodperces büntetéssel sújtották Hamiltont. Ez a lehetséges győzelmébe került, amiért később a csapatától és a rajongóktól is elnézést kért.

Hamilton trükközött, lehet, hogy a győzelme múlt rajta


Ricciardo az első pillanattól érezte, hogy ez így nem oké, de nyugodt maradt. „Hát az élen időnként történnek érdekes dolgok. Azonnal világos volt, mit szeretne, nagyobb távolságot kialakítani Bottas és közte, hogy a kiállásnál ne kelljen Bottasra várnia. Egészen nyugodt maradtam és azt gondoltam, csak tessék… Az is világos volt számomra, hogy ezzel biztosan egy büntetést kockáztat” – osztotta meg gondolatait Ricciardo az esetről.

„Hogy mit tettem volna Hamilton helyében? Én is visszább vettem volna a sebességemből, de már azelőtt, hogy a bokszutcába értem volna. De nem szeretnék Hamiltonnak tippeket adni” – zárta okfejtését Daniel Ricciardo, aki végül jó 40 másodperccel maradt el a győztestől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: