DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kilenc év óta az első finn pole - bahreini statisztikák

Sebastian Vettel bahreini győzelmével Michael Schumacher egy különös dupláját ismételte meg, Valtteri Bottas visszarajzolta a finneket a rajtrács élére, és utánajártunk, Esteban Ocon előtt ki tudott zsinórban három tizedik helyet szerezni.

Sebastian Vettel a 44. futamgyőzelmét szerezte, de ez még csak a negyedik olyan volt számára, amit az első rajtsornál hátrébbról indulva szerzett. Mindezen alkalmakkor a harmadik rajtpozícióban állt, ezzel összevetve pedig érdekes kontrasztot ad, hogy Daniel Ricciardo eddigi négy győzelmének mindegyikét rosszabb rajtpozícióból szerezte, mint Vettel bármelyik sajátját.

A Ferrari 2010 óta először nyert Bahreinben, 2008 óta először tudott megnyerni kettőt is a szezon első három futama közül, és 2004-ben fordult elő utoljára, hogy egy versenyzőjük kezdett ennyire határozottan. Vettel egyúttal az első három futamot tekintve saját eddigi legjobb szezonkezdetét ismételte meg, hiszen 2011-ben is két első és egy második hellyel indított.

Vettel egy évvel ezelőtt el sem tudott rajtolni Bahreinben, idén viszont megnyerte a futamot. Aki legutóbb képes volt erre a különös duplára, az szintén egy német fiatalember egy Ferrariban. Az 1996-os Francia Nagydíj felvezető körében Michael Schumacher autójában tönkrement a motor, 1997-ben viszont ugyanazon a pályán győzelemmel vágott vissza.

vettel_2



Valtteri Bottas az ötödik finn pilóta, aki pole-pozíciót szerzett az F1-ben, és jó ómen lehet számára, hogy az előző négy, Keke Rosberg, Mika Hakkinen, Kimi Raikkönen és Heikki Kovalainen a futamgyőzelemig is eljutott. A legutóbbi finn rajtelsőség viszont meglehetősen régen volt, még a 2008-as Brit Nagydíjon Kovalainen révén.

Eggyel az említett silverstone-i futam előtt viszont szintén finn állt a pole-ban, azon a Francia Nagydíjon jegyezte Raikkönen a máig utolsó első rajthelyét. Az volt a 2007-es bajnok 128. F1-es futama, ezen a hétvégén pedig már a 254.-en állt rajthoz, tehát ha a következő két futamon sem töri meg a rossz sorozatot, elmondhatjuk majd róla, hogy karrierje második felében egyetlen pole-t sem szerzett (míg az elsőben 16-ot is).

Lewis Hamilton időmérős sorozata viszont 6 pole után megszakadt, most sem tudta beérni a zsinórban nyolc rajtelsőségig jutó Ayrton Senna rekordját. Bottas viszont így életben tartotta azon szériáját, hogy Bahreinben eddig mindig le tudta győzni csapattársát az időmérőn, immár az ötödik egymást követő évben.

Hamilton beteljesítette az elkerülhetetlent: megszerezte 107. pódiumát, ezzel megelőzte Alain Prostot az örökranglistán, és immár egyedül rendelkezik minden idők második legtöbb dobogós helyezésével.

A Red Bull Bahreinben kivételesen erős megbízhatósággal rendelkezik, utolsó kiesésüket még tíz éve, 2007-ben jegyezték a pályán. Ezt a jó sorozatot szakította most meg Max Verstappen fékhibája.

Nem csak a dobogó ismétlődött meg a szezonnyitóhoz képest Bahreinben, hanem a tíz pontszerző hely közül héten is ugyanaz a pilóta végzett, aki Melbourne-ben.

ocon

Esteban Ocon ha egyszer ráakaszkodik egy helyezésre, nehezen mond le róla: idén eddig mindhárom versenyét a 10. pozícióban zárta, de ennél is megdöbbentőbb, amit két éve a GP3-ban művelt, ahol a szezon közepén zsinórban kilenc darab 2. helyet szerzett.

Legutóbb 2005-ben fordult elő, hogy valaki három egymást követő versenyt is 10.-ként zárjon az F1-ben, és talán nem is gondolnánk, de a Ferrari volt a felelős ezért. Abban az évben Rubens Barrichello a Német, a Magyar és a Török Nagydíjat is ebben a csapat számára nem túl hízelgő pozícióban fejezte be, amiért akkor még pont sem járt. Őt megelőzően Antonio Pizzonia gyűjtött még zsinórban három 10. helyet ebben az évezredben, ő 2003-ban a Jaguarral Montrealban, a Nürburgringen és Magny-Cours-ban tett így, bár ezek közül az első futamon nem ért célba, csak késői kiesését követően rangsorolták.

Carlos Sainznak harmadik nekifutásra sem sikerült meglátnia a kockás zászlót Bahreinben.

Jolyon Palmer első alkalommal jutott be az időmérő utolsó szakaszába, a Renault így két autóval képviselhette magát a Q3-ban. Az enstone-i csapat Lotus néven a 2015-ös Belga Nagydíjon, a Renault nevet viselő istálló a 2011-es Koreai Nagydíjon vitt véghez ilyet legutóbb.

Pastor Maldonado híres volt arról, hogy öt szezonon át tartó F1-es karrierje során sohasem tudott célba érni az évad első két versenyén. A Williamsnél most megtalálták az utódját e tekintetben, ráadásul Lance Stroll máris megnyújtotta ezt háromversenyes kiesésre.

stroll_1

Pascal Wehrlein először versenyzett a Sauberrel, és kifogástalan egészségének jele, hogy a 11. helyen befutva második legjobb F1-es eredményét szerezte. A német ráadásul ezen az egyetlen futamán több versenykilométert teljesített ebben a szezonban, mint a háromszor kieső Stroll.

A 2017-ben eddig látottak alapján egyelőre nem lehet egyértelmű sereghajtó istállót kijelölni, amit jól mutat, hogy az eddigi három időmérőn mindig öt különböző csapat egy-egy autója esett ki a Q1-ben. Stoffel Vandoorne az egyetlen, aki mind a háromszor ott volt a korai búcsúzók között.

Bahreinben már harmadik éve nem gyűlik össze a teljes mezőny a rajtra. Idén Vandoorne volt képtelen eljutni a rajtrácsra, tavaly Vettel és Palmer, 2015-ben pedig Jenson Button autója robbant le már a piros lámpák kialvása előtt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: