DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso: Ez elfogadhatatlan!

Egyre frusztráltabban nyilatkozik a McLaren-Honda folyamatos szenvedése miatt a kétszeres világbajnok: bár a Bahreini Nagydíjon ismét kiesett, a spanyolt elsősorban nem is ez háborította fel.

Újabb borzalmas hétvégén van túl Fernando Alonso és a McLaren-Honda: a spanyol az egész bahreini futamon panaszkodott a motorerő hiányára, majd néhány körrel a leintés előtt ki is kellett állnia – a kétszeres világbajnok eddig egyetlen versenyen sem ért célba a 2017-es szezon során. Alonso azonban nem is ezen húzta fel magát igazán, hanem azon, hogy csapattársa, az edzéseken hozzá hasonlóan az MGU-H-val bajlódó Stoffel Vandoorne a rajtrácsra sem tudott felállni műszaki problémáinak köszönhetően:

alonso-mclaren-bahrein-futam-2017-1



„Elképesztő” – mondta ezzel kapcsolatban a pilóta. „Elképesztő, mert mindannyian keményen dolgozunk, beleértve Stoffelt is. Ezen a hétvégén rendkívül sok balszerencse érte az erőforrás-cserék kapcsán, aztán végül el sem rajtolhatott… Lehetsz lassú olykor egyes versenyeken, bizonyos körülmények között. De az, hogy rajthoz sem tudsz állni egy futamon, az döbbenetes.”

Alonso nagyon reméli, hogy Szocsiig javulni fog a helyzet: „Túl sok megbízhatósági problémánk volt, ráadásul Stoffel el sem tudott rajtolni, ez pedig elfogadhatatlan. Meglátjuk, mit tudunk tenni az Orosz Nagydíjig, mert ennél jobban kell szerepelnünk” – fogalmazott a spanyol. Vandoorne egyébként maga úgy fogalmazott, hogy senkinek nem kívánná, hogy olyan helyzetben legyen, mint amilyenben most ők vannak a McLarennél.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: