DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Stroll önbizalma már az egekben

Bár eddig egy futamot sem fejezett be az idei szezon legfiatalabb F1-es pilótája, a sanghaji kvalifikáción mutatott teljesítménye nagyon magabiztossá tette a folytatást illetően.

A 18 éves kanadai versenyző Ausztráliában a mezőny végéről indult edzésbalesete miatt, és műszaki hiba miatt kiesett, Kínában azonban a Williams sebességét kihasználva bejutott az időmérő döntő szakaszába. Igaz, Stroll onnan nem jutott messzire, hiszen Sergio Perez már az első körben kipenderítette. „Ez sokat jelentett számomra, afféle áttörés, még a pénteki problémák ellenére is, amikor nem tudtunk edzeni” – idézte a Motorsport a pilótát.



„Előtte még nem jártam Kínában, csak néhány kört tudtam megtenni a harmadik edzésen az időmérő előtt. Innen egyből bejutottam a Q3-ba és a 10. helyen végeztem, ez pedig óriási érzés. Nagyon fontos volt számomra hogy jól összerakjak egy edzést, főleg önbizalom szempontjából.” Stroll szerint a lágyabb szervóra váltás kiemelkedő jelentőségű volt formajavulásában.

„Ez csak egy dolog, a Forma-1 még nagyon új számomra. Meg kell értened, mit akarsz, mit szeretsz, és néha ennek felismerése beletelik egy versenybe. Minden egyes alkalommal, ahogyan beszállok az autóba, és egyre magabiztosabb vagyok. Ha most újrakezdhetném Ausztráliát, vagy akár Kínát, egy egészen más sztori lenne.”

Bár ő szenvedte meg a Perezzel történt ütközést, Stroll szerint a bírák helyesen döntöttek, amikor versenybalesetnek minősítették az esetet. „Azért vagyok csalódott, mert nem fejeztem be a versenyt, nem pedig azért, hogy mi okozta. Megnéztem a videót, ilyen versenybalesetek előfordulnak. Nincs okunk rá, hogy sokáig rágódjunk ezen. Nem vagyok frusztrált Sergio miatt, vagy hogy ez vagy az történt, csak azért, hogy kiestem. Már túl vagyok rajta, most Bahreinre koncentrálok.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: