DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rejtélyes dolog égette Stroll lábát az edzésen

A Williams újonc pilótája, Lance Stroll egy különös jelenségről számolt be a pénteki edzésnap végén, ami alaposan megkeserítette az életét az autóban ülve: valami túlmelegedett az FW40-esben.

Stroll egyébként nem szerepelt rosszul a bahreini első napon: a nyitóedzést a 6., a másodikat a 16. helyen fejezte be, és a legtöbb kört megtevő pilóták közé tartozott. Kívülről azonban nem láthattuk, hogy a pilótafülkében ülve komoly kínokat élt át, hiszen fájdalmai ellenére is igyekezett teljesíteni a Williams menettervét.

„Valami égette a lábam, de nem tudom, mi romolhatott el. Szörnyű volt az égető érzés. Muszáj volt kiszállnom az autóból, mert kibírhatatlanná vált” - beszélt Stroll a pedálok környékéről érkező forróságról.

stroll



Az eset a második edzés vége felé történt, és a 18 éves kanadai végül egészen a kockás zászló meglendüléséig a pályán maradt, ezt követően azonban még várt volna rá egy kör, hiszen az edzés végén egy új hagyomány szerint egy lassú kört megtesznek még a versenyzők, amely során az FIA a virtuális biztonsági autó rendszerének megfelelő működését ellenőrzi.

„Elképesztően fájdalmas volt, kénytelen voltam kiugorni az autóból. Szerettem volna a legvégéig menni az edzésen, de amikor szóltak, hogy tegyek meg még egy kört a virtuális biztonsági autó alatt, közöltem a csapattal, hogy bocsánat, de ez nem fog menni” - mondta Stroll, aki az interjú adásakor már jól érezte magát. Mint elárulta, végül semmilyen sérülést nem okozott számára az égés, aminek okát kezdetben még a Williamsnél sem tudták hova tenni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: