DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Williams volt a nap csalódása

Az újonc Stroll második F1-es futamán is kiesett – igaz, nem saját hibájából –, Massa pedig úgy érezte, mintha jégen vezetne. Hogyan fordítsunk egy kettős Q3-at nulla pontra?

A szombati nap egyik pozitívuma a Williams szereplése volt, amely mindkét autóval a Q3-ba jutott, Felipe Massa a 6. rajtpozíciót biztosította be (Ausztráliában ezen a helyen ért célba), Lance Stroll pedig már második versenyhétvégéjén 10. helyről indulhatott. Vasárnap ennek tökéletes ellentéte játszódott le. Massa folyamatosan csúszott visszafelé, és bár a futam második részének volt olyan pillanata, mikor úgy tűnt, pontot még szerezhet, végül mindössze a 14. pozícióban ért célba.

„Igazán csalódott vagyok a mai nap miatt, ugyanis minden rosszul sült el számunkra” – mondta a brazil, aki háromszor is látogatást tett a bokszban. „A startnál túl sok volt a kerékkipörgés, azután meg a biztonsági autó mögé rekedtünk öt lassú körre száraz gumikkal, melyek teljesen kihűltek. Nem tudtam normálisan vezetni, mivel olyan érzés volt, mintha jégen mennék. Ez volt a legrosszabb: rengeteg időt és helyet veszítettünk. Ezután próbálkoztunk meg a többiek előtt kiállni, hogy ezzel előzzünk meg másokat. Ez sem sikerült. Az első, ausztrál versenyen és a szombati kvalifikáción való szereplésünket kell továbbvinnünk.”



A 18 éves Lance Stroll újra nem ért célba, ezúttal ráadásul már az első körben kiesett. Az újonc, akinek útját a tesztek óta beárnyékolják a balesetek, ezért a kicsúszásért nem hibáztatható, Sergio Perez ütötte ki hátulról – az eset nem vont maga után büntetést.

„A 10-es kanyarban jöttek belém, és itt vége is volt a versenyemnek. Én haladtam elöl, tudtam, hogy a kanyar az enyém, és már fordulnom kellett. Egyszerűen balszerencse, hogy véget ért a versenyem, valószínűleg defektet is szenvedtem, valamint a felfüggesztés rongálódott. Bár ez a nap nehéz volt, mégis találunk pozitívumokat a hétvégében, a kvalifikáció jól sikerült, ha a futam nem is. Ezek továbbra is a kezdeti napok, még számos lehetőség fog felkínálkozni” – beszélt a kanadai, hozzátéve, hogy most már csak a jövő heti bahreini futam érdekli.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: