DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Haas: Kicsit jobb azért, mint a semmi

A Haas a többi istállóhoz hasonlóan nem sokat profitált a pénteki két szabadedzésből a nagyon kevés lehetőség miatt, de egy-két ötletet azért kaptak abban a néhány megtett körben.

„Nem volt senkinek sem jó ez a délután, sem nekünk, sem a rajongóknak, sem a TV-nézőknek és azoknak sem, akik Európában emiatt keltek fel. Délelőtt sikerült néhány kört megtennünk, ami a semminél mindenképpen jobb. Lett néhány ötletem, min kellene még dolgoznunk és milyen irányban induljunk el” – tárta elénk felemás véleményét Romain Grosjean.

A Kínai Nagydíj pénteki napján elég gyakori kép volt ez


„Azt terveztük, hogy ezeket ki is próbáljuk a második szabadedzésen, de nyilvánvalóan ez nem történt meg. Nagyon sokat kell dolgoznunk szombat délelőtt és gondolnunk kell igen sokat a vasárnapi versenyre is. Az autó nem viselkedett éppen rosszul, emiatt eléggé pozitívan tekintek a hétvége elé. Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok a következő két napban” – zárta nyilatkozatát a francia versenyző.

Magnussen kevésbé volt lelkes, szerinte ugyanis semmit sem tehettek ma. „Gyakorlatilag semmit sem lehetett tanulni a mai napból, remélhetőleg, legalább holnap jóval többet futhatunk. Az előrejelzések jobb időt jósolnak, majd meglátjuk. Vezetni akarunk, a pályán szeretnénk tölteni az időt, de ez nem rajtunk múlott ma, úgyhogy mit tehetnénk?” – zárta nem túl pozitív okfejtését a dán Kevin Magnussen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: