DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ecclestone visszautasított 375 millió dollárt

Régóta tudjuk, hogy a Formula-1 korábbi mindenható ura, Bernie Ecclestone nagyon szereti a pénzt. Most mégis fény derült arra, hogy tavaly nem írt alá egy 375 millió dolláros szerződést.

Egy újabb egzotikus helyszín pályázott az F1 körforgásába való bekerülésre, Vietnám ugyanis szeretett volna bekerülni a versenynaptárba, lehetőleg minél hamarabb. Hatalmas pénzt ajánlottak Bernie Ecclestone-nak tavaly nyáron, a korábbi főnök pedig nem is állt messze attól, hogy aláírja a szerződést, végül mégsem tette.

Az ázsiai ország a turizmusát és az iparát kívánta promotálni azzal, hogy magához csábítja a száguldó cirkuszt. Az ajánlat hihetetlen összegről, 375 millió dollárról szólt, amiért 10 évre kapták volna meg a jogot a vietnámiak, hogy minden évben versenyt rendezhessenek.

Ecclestone nem szerződött végül Vietnámmal


„Tavaly augusztusban aláírhattam volna a szerződést, lehetőségem volt az elnökkel találkozni és lefixálni a legfontosabbakat. Meg is fontoltam a dolgot, de végül mégsem írtam alá. Hogy miért? A világnak azon részén már számos futamhelyszínünk van és véleményem szerint túl sok lett volna oda még egy versenyt vinni” – magyarázta döntését Ecclestone.

A 86 éves Ecclestone-t korábban sokan kritizálták, hogy olyan helyszíneket választott az utóbbi években, mint Szocsi, Abu Dhabi, vagy Azerbajdzsán, miközben ezen országoknak semmi F1-es történelmük nem volt. „Vietnámnak sem lett volna, ráadásul azon a tájékon már így is rengeteg versenyt rendeztünk” – fejezte be nyilatkozatát a 86 éves üzletember.

Tekintve a Liberty Media csoport hozzáállását a távoli versenyhelyszínekhez, nem valószínű, hogy Vietnám esélyei komolyak lennének immáron.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: