DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Vettel: Nem egyszeri kiugró eredmény a győzelmem

Sebastian Vettel magabiztos saját és az autója képességei miatt, szerinte ugyanis az Ausztrál Nagydíjon aratott győzelme csak a jéghegy csúcsa.

Miután a szezon előtti tesztek során igen erősnek mutatkozott a Ferrari, sokan azt tippelték, hogy a Scuderia lesz az a csapat, akit idén meg kell verni. Vettel Ausztráliában szép győzelemmel húzta alá ezt a lehetőséget úgy, hogy mindkét Mercedes-pilótát maga mögé utasította. Nagyon kellett már ez a győzelem a vörösöknek a 2016-os sikertelen szezont követően.

Vettel határozottan úgy érzi, ez a melbourne-i győzelem csak a kezdete annak, amit idén a Ferrari elérhet a szezon során. „Ez nem egy sima egy-győzelmes csoda volt, hanem csak a jéghegy csúcsa” – jelentette ki magabiztosan Sebastian Vettel.

Vettel és a Ferrari nem áll le a kemény munkával


„Tavaly rengeteget tanultunk és komoly átalakuláson estünk át, ez az eredmény pedig többek között a tavalyi munkánk gyümölcse is, egyszerűen csodálatos. Rendben, megnyertük a versenyt, de egyáltalán nem állunk meg itt. Ez csak a kezdete egy szép visszatérésnek” – folytatta véleménye ecsetelését a Ferrari német pilótája.

„Óriási a motivációnk, a dobogó tetejéről pedig még inkább azt érezzük, hogy folytatni kell a kemény munkát. Óriási érzés mindig a győzelem, a legjobb gyógyszer a világon, igen sok mindent helyre tud hozni. Az, hogy vezetem a világbajnokságot, csodás dolog, de még csak most múlt március, nem sokat számít. Korai lenne bármi olyat mondani, hogy dominálni fogunk. Nehéz volt az elmúlt pár hónap, de mindig csak a munkánkra összpontosítottunk. Szerencsére a csapatot és az új autót is kiválóan raktuk össze. Szuper volt a tempónk, ezért tudtam az élen maradni” – zárta mondandóját magabiztosan Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: