DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Ocon célja: Tanulás és pontok

Esteban Ocon tavaly év közben csatlakozott az F1-es cirkuszhoz a Manor színeiben, most a Force Indiát erősíti. Ugyan nem újonc, de a naptár első felében levő pályákat még nemigen ismeri.

„Az első versenyhétvégém a Force Indiával óriási élmény és tapasztalatszerzés volt. Nagyon munkás hét volt, rengeteg mindent kellett megtanulnom és gyorsan felvennem még a ritmust is. Melbourne-ben azt mondtam, hogy egy nagy tanulási folyamatban járok, ez igaz lesz Kínára is. Még fel kell építenem a megfelelő sebességemet a VJM10-zel, ehhez pedig ki kell ismernem az autó korlátait, ráadásul a gumikat is megfelelően kell tudnom használni az időmérőn és a versenyen is” – kezdte elemzését Esteban Ocon.

„Bizonyára kicsit könnyebbé teszi ezt a hétvégénket az, amit már Melbourne-ben megtanultam, de azt hiszem, ebben a sportban sosem ér véget a tanulási folyamat. Nagyon boldog vagyok, hogy megszereztem első pontomat Ausztráliában, ennél jobban nem is kezdődhetett volna az évad a csapatunk számára, főleg Sergio (Perez) erős eredményével együtt. Nagyon jó alapunk van, amire építkezhetünk” – dicsérte csapatát a francia pilóta.

Ocon máris pontot szerzett, most újabbakra vágyik


„Máris beilleszkedtem a csapatba, remekül tudok együtt dolgozni a mérnökeimmel és a szerelőimmel is. Fontos, hogy az ember kényelmesen érezze magát, szeretem, ahogy mi a dolgunkat végezzük. Nyitott emberekkel vagyok körülvéve, a csapat pedig érti, mit szeretnék az autótól” – folytatta az indiai csapat dicséretét Ocon.

„Tavaly jártam már Kínában, de a sanghaji pályán még sosem vezettem. Ez tehát megint egy teljesen új pálya lesz számomra, amit pénteken megtanulok. A melbourne-i utcai pálya után ez egy teljesen ellentétes helyszín lesz, ahol elég nagy a szabad terület és a kifutó zónák. Szerintem az autónknak jobban fekszik Sanghaj, de ezt az edzésekig nehéz megmondani. A célom ismételten, hogy pontot, vagy pontokat szerezzek” – zárta nyilatkozatát Esteban Ocon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: