DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kvjat példaképei és karrierjének kezdete

Danyiil Kvjat remekül kijön csapattársával, Carlos Sainz-cal és jól érzi magát a családias hangulatú Toro Rossó istállónál, ahol lehet viccelődni is. De hogy ki miatt kezdett bele ebbe a sportba?

Az orosz pilóta a crash.net oldallal készült rövid interjújában inkább passzolta a kérdést Max Verstappennel kapcsolatban, ám szívesen beszélt kedvenc idoljairól és karrierje kezdetéről is.

„Hogy ki a példaképem? Természetesen Michael Schumacher. Az ő vörös autója inspirált engem, egyszerűen minden riválisán átrágta magát és megnyert mindent, amit csak lehetett. Azt hiszem 2003-ban kezdtem nézni először Formula-1-et, majd a 2004-es szezont már elejétől a végéig bámultam. Ez az ember olyan volt, mint egy isten, mindig győzött, mindig dominált. Gyerekként azt éreztem, hogy ez az ember bámulatos” – nyilatkozta Danyiil Kvjat.

Michael Schumacher Kvjat egyik példaképe


„Amikor kicsit idősebb lettem és már magam is versenyeztem alsóbb kategóriákban, akkor Robert Kubica állt hozzám a legközelebb. Nagyon kedvelem őt. Sajnos nagyon szerencsétlenül alakult a karrierje, potenciális világbajnok volt. Személyesen is sikerült találkoznom vele, fantasztikus figura” – utalt a lengyel pilótára az orosz Toro Rosso versenyző.

„Sajnos Robert nem tudja, hogy ő az egyik idolom, mivel a balesete óta nem sikerült beszélnem vele sosem. Érthető okokból távolságtartóbb lett más emberekkel, de ezt meg is értem. De ha valamikor újra találkoznék vele, egészen biztosan kezet ráznék vele és elmondanám neki” – elemezte Kubica helyzetét Kvjat.

„Első emlékem a Formula-1-ről a 2004-es Ausztrál Nagydíj, amit egy repülőtéren láttam, onnantól mindegyiket meg akartam nézni. Egyszer édesapám azt mondta induláskor, hogy menjünk már, mert Schumacher nélküled is győzni fog. Aztán iskolába menet egyszer megláttunk egy gokart pályát és megkértem édesapámat, hogy hadd menjek el oda. Iskola után el is vitt és rájöttem, hogy ez az, amit szeretnék csinálni. Innentől nem is volt kérdés, hova vezet a jövőm” – tekintett vissza az orosz pilóta, aki futamot ugyan még nem nyert, de dobogóra már több ízben is állhatott az F1-ben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: