DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezeket a pályákat várják legjobban a pilóták

Az új F1-es autók sokkal nagyobb kihívások elé állítják a versenyzőket, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas pedig megosztotta, mely helyszínek lesznek számukra a legizgalmasabbak.

Noha a melbourne-i F1-es pálya nem valódi versenyhelyszín, és tempós kanyarokból is hiányt szenved, a sportág új érája már itt éreztette a hatását. A pilóták az új autókkal egyes helyeken 8G-s erőhatásoknak voltak kitéve, és ahogyan Fernando Alonso fogalmazott, a kanyarokban „már nincs idő kávéra”, annyira gyorsan fordulnak el. Nos, a 2017-es versenynaptár tartogat egy-két remek szakaszt, ahol a pilóták végre úgy nyomhatják padlóig a gázpedált, ahogyan nagyon régen nem.



Amikor az Ausztrál Nagydíj dobogósait megkérdezték arról, hogy mely versenyeket várnak a legjobban, így válaszoltak: „Talán Silverstone-t” – nyilatkozta a futamgyőztes Sebastian Vettel. „Hatalmas lesz a tapadás és a leszorítóerő, ahogyan Suzukában is, az év későbbi szakaszában. Sőt, úgy vélem, az autók gyorsabbak is lesznek, mint most. Ez nagyszerű lenne, már nagyon várom, mi történik majd” – tette hozzá a német pilóta.

Lewis Hamilton szintén azt a pályát jelölte meg, amelyen az elmúlt három évben megállíthatatlannak bizonyult: „Egyetértek, én is Silverstone-ra voksolok.” A két világbajnok mellett Valtteri Bottas is hasonló ízléssel rendelkezik: „Minden gyors pályát várok: Spa, Suzuka, Silverstone… de úgy vélem, még a városi pályák is nagy kihívás elé állítanak minket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy eddig ne lett volna így, de ezekkel az autókkal nagyon menő lesz majd” – tette hozzá a finn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: