DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Giovinazzi két újabb versenyt kaphat

A Sauberhez közel álló források szerint Pascal Wehrlein sérülése továbbra sem jött rendbe, pedig kilenc és tizenhat nap múlva két újabb futamot rendeznek – veszélybe kerül a német F1-es karrierje?

Egyáltalán nem tekinthetjük biztosnak, hogy az Ausztrál Nagydíjjal véget is ért a remekül debütáló olasz újonc, Antonio Giovinazzi és a Sauber közös története, hiszen egy a csapathoz közel álló forrás így nyilatkozott a sérüléssel bajlódó Pascal Wehrlein állapotáról a GrandPrix247-nek: „Izmai a jelen helyzetben nem állnak készen arra, hogy egy teljes versenytávot fusson egy újgenerációs F1-es autóval.” Ezek ugyanis, ahogy arról többször szó esett, jóval nagyobb fizikai megterhelést jelentenek a pilótáknak, mint a korábbiak.

 

giovinazzi-2017-australia-sauberHogy Wehrlein Sanghajban versenyezhet-e, feltehetőleg csak Kínában dől el – nem tűnik kizártnak, hogy a német végigcsinálja majd az első szabadedzést, s ezt követően határoznak arról, hogy ő vagy Giovinazzi versenyez majd a hétvége további részében. A német még Ausztráliában úgy nyilatkozott, hogy a fájdalom néhány kör alatt olyan erős lett, hogy úgy érezte, nem tud kellőképpen koncentrálni a vezetésre.



Ráadásul mivel a bahreini futamot egyetlen héttel a kínai után rendezik, az is valószínűnek látszik, hogy ha Sanghajban nem tudja vállalni a szereplést a német, akkor Szahírban is Giovinazzié lesz az autó. A Ferrari a hírek szerint erre engedélyt is adott – ami teljesen érthető, hiszen juniorversenyzőjük roppant értékes versenytapasztalattal gazdagodik így –, annak ellenére is, hogy az újabb futamindulások azt eredményeznék, hogy az eredeti tervekkel ellentétben Giovinazzi mégsem vezetheti a Ferrarit a fiatal versenyzők tesztjén a bahreini hétvégét követően. Ebben az esetben feltehetőleg Antonio Fuoco vagy Charles Leclerc kap majd lehetőséget a maranellóiaknál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: