DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ecclestone visszatér a Bahreini Nagydíjon

Az F1 éléről januárban eltávolított 86 éves üzletember először fogja tiszteletét tenni a paddockban, miután a sportág új tulajdonosától a kétes értékkel bíró tiszteletbeli elnöki pozíciót kapta meg.

Bernie Ecclestone számára január közepén véget ért egy hosszú történet, hiszen a Liberty Media háromfős vezetői testületet nevezett ki a Forma-1 élére, a sportág ügyeit negyven éven át irányító üzletember pedig a tiszteletbeli elnöki pozíciót kapta meg érdemei elismeréseként. Az azóta eltelt két és fél hónapban több hír látott napvilágot arról, hogy Ecclestone rivális sorozatot tervez, a száguldó cirkusz résztvevői közül pedig sokan sajnálatukat fejezték ki távozása miatt. Nos, az egykori cirkuszigazgató nem vár sokáig azzal, hogy visszatérjen gyermekéhez, hiszen húsvét hétvégéjén ott lesz a Bahreini Nagydíjon.



Az öbölállam volt a második olyan ázsiai helyszín Sepang után, amely Ecclestone keleti törekvéseiben szerepet játszott, Salman bin Hamad bin Isa Al Khalifa koronaherceg pedig személyes jóbarátai közé tartozik, aki nemrég Londonban is megjelent, a Flavio Briatore által Ecclestone tiszteletére rendezett meglepetéspartin. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a brit az ő invitálására érkezik majd Bahreinbe, ahol minden bizonnyal óriási sajtóhorda fogja követni minden lépését.

Christian Horner, aki szintén Ecclestone barátai közé tartozik, Melbourne-ben azt a kérdést kapta, hogy milyen érzés, hogy már nem a brit irányítja az F1-et, a Red Bull csapatfőnöke pedig így válaszolt: „Honnan tudják, hogy még nincs ott? Úgy vélem, hogy jelenlegi pozíciójában is hozzájárulhat majd a döntésekhez. Biztos vagyok benne, hogy el fog jönni még néhány versenyre, ahogyan abban is, hogy az új tulajdonosok a javukra tudják fordítani segítségét, arra az alapra építve, melyet ő hozott létre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: