DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Ferrari-motor már veri a Mercedest?

A Ferrari új Formula-1-es erőforrása már a tesztek után is úgy tűnt, hogy az idei évre talán a legerősebbre sikeredett. Most a GPS-mérések alapján többen úgy gondolják, ez nem feltevés, hanem tény.

A Haas-Ferrari csapatfőnöke, Günther Steiner úgy véli, az olasz erőforrás most már jobb a Mercedesnél. Sebastian Vettel versenykörülmények között verte meg riválisát, Lewis Hamiltont Ausztráliában, a rivális istállók pedig GPS-adatokra hivatkozva bizonyítottnak látják, hogy a Ferrari legnagyobb előrelépését az óriási erő tekintetében tette meg.

Ez kiváló a Haas számára is, amely a Ferrari partnere és az olasz márka motorjait használja. Az időmérőn azonnal szállította is Grosjean az istálló eddigi legjobb kvalifikációs eredményét egy hatodik hellyel. A szakértők egyetértenek abban, hogy a Mercedes már nincs elérhetetlenül elől, sőt, akár máris megelőzhették őket.

A Haas is jól teljesít a bivalyerős Ferrari-erőforrással


„A motor nem az egyetlen terület, ahol fejlődtek, az egész csomaggal óriásit léptek előre tavalyhoz képest. Most már ugyanolyan versenyképes, mint a Mercedes… ha nem jobb nála” – nyilatkozta Steiner, majd hozzátette, hogy a Ferrari nagy előrelépése az ő csapata számára is kiváló hír, enélkül ugyanis az amerikai istálló sem lenne ott, ahol.

„Ha megvan a remek tempód, onnan már könnyebb elérni a megbízhatóságot. A fordítottja rosszabb lenne, a megbízható, de lassú autót sokkal nehezebb fejleszteni. Óvatos optimizmus van bennünk, még be kell bizonyítanunk, hogy a tempónk nem egyszeri kicsusszant eredmény volt. A középmezőny nagyon szoros, egy pillanatig sem pihenhetsz a fejlesztési versenyben, mert egyszer csak hátul találod magad. Arra építünk leginkább, hogy Grosjean időmérős köre négy tizeddel volt gyorsabb Massáénál, ez igazán jó” – zárta nyilatkozatát Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: