DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Perez: A Williams jelenleg elérhetetlen

Sergio Perez úgy érzi, hogy a Force India számára a Williams egyelőre elérhetetlen a középmezőny vezető helyéért folytatott harcban. Ausztráliában is jócskán előtte végzett Massa, de szerinte ez volt a maximum.

Annak ellenére, hogy a Force India nem tűnt túlságosan gyorsnak eddig a szezonban – különösen a tavalyi évadhoz képest – mégis mindkét pilótája pontszerző helyen érkezett be az idénynyitó futamon, Perez a 7. helyen, Esteban Ocon pedig a 10. pozícióban végzett.

A mexikói pilóta mindössze egyetlen hellyel Felipe Massa mögött érkezett célba Melbourne-ben, ám a Williams még jócskán körön belül maradt, ugyanez a Force Indiáknak már nem sikerült. Ez annyiból negatív hír tavalyhoz képest az indiai istállónak, hogy jócskán visszaesett a téli szünet alatt. 2016-ban ugyanis a Force India 35 pontot vert a Williamsre és a konstruktőrök között a 4. helyen végzett.

Statisztikailag Melbourne-ben a leggyorsabb megtett versenykört tekintve is elmaradt a tavalyi évtől. Egy éve még a legjobb körhöz képest 101,552% volt az idő, idénre ez 103,449%-ra nőtt, ami ebben az esetben nem pozitívum. Csak a McLaren és a Sauber volt lassabb a hétvégén.

A Force India erőn felül teljesített az idénynyitón


„Úgy érzem, a Williams túl messze jár előttünk ebben a pillanatban. A Toro Rosso és a Haas is gyorsabb volt nálunk, szerencsére viszont jobb stratégiával megvertük őket, a csapat büszke lehet a húzásaira. Szerintem jobb eredményt értünk el, mint amire az autó képes lett volna. Csapatként tökéletes hétvégét zártunk, ennek nagyon örülök” – fejezte ki örömét Sergio Perez.

Korábban kiderült, hogy a VJM10 versenyautó meglehetősen túlsúlyosra sikeredett, így Pereznek a saját testsúlyából kellett leadnia rövid idő alatt egy drasztikus fogyókúrával, hogy nehogy átlépjék a maximálisan megengedett súlyhatárt.

„Azt gondolom, hogy Melbourne egy olyan pálya, ahol a pilóta szerepe elég nagy, így kompenzálni tudtuk Estebannal együtt az autó néminemű lassúságát. De az átlagos pályákon jobban kijönne a hátrányunk, mint ezen a hepe-hupás aszfalton, így gyorsan javulnunk kellene tempóban. Amilyen gyorsan csak lehet, fejleszteni kell az autón” – folytatta így Perez.

„De azt már megszokhattunk, hogy a Force India sosem kezdi túl erősen az idényt. Ezt tekintve ez a negyedik szezonom itt és eddig ez volt a legerősebb indulásunk, ez ösztönzőleg hat. Még hosszú út áll előttünk, mert még nem állunk azon a szinten, ahol a futamot befejeztük a hétvégén. A tesztelés óta is sikerült némileg fejleszteni a VJM10-est, de vannak gyengeségei. Nem tudjuk rendesen kiegyensúlyozni az autót, ezt kellene először rendbe tennünk” – zárta mondandóját Perez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: