DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Sauber tisztességesen akar versenyezni

A Sauber kényszerből Pascal Wehrlein helyett Antonio Giovinazzival állt rajthoz Marcus Ericsson mellett Melbourne-ben, az olasz pedig remekül teljesített - ám ez nem jelenti azt, hogy azonnal megvetette lábát a csapatnál.

Antonio Giovinazzi a Ferrari tesztpilótájaként volt ott Melbourne-ben, de mivel Pascal Wehrlein nem érezte rajtra késznek magát, ezért a Sauber az olaszt ültette be a 2015-ös DTM-bajnok autójába. A GP2 tavalyi ezüstérmese remekül helyt állt, többek között a Ferrari volt sportigazgatójának elismerését is kivívta, de Kínában várhatóan minden visszatér a régi kerékvágásba, és Wehrlein teljesítheti első nagydíját a hinwili alakulat színeiben.



A gárda csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn nemrég kikelt azok ellen, akik kritizálták Wehrleint döntése miatt, most pedig megemlítette Giovinazzit is: a hölgy szerint az olasz parádés bemutatkozása még nem ok arra, hogy esetleg hosszabb távon is tervezzenek vele, és újfent jelezte lojalitását Melbourne-ben a sérülése miatt nem induló Wehrlein felé.

„Jelenleg jó a helyzetünk, és azon vagyunk, hogy Pascal, mint állandó pilótánk rendbe jöjjön” – nyilatkozta Kaltenborn az Autosportnak. „Sikeresen megoldottuk a harmadik pilóta kérdését, de most már semmit sem kell tennünk” – mondta a csapatvezető, aki természetesen méltatta Giovinazzit is, aki első F1-es versenyét a 12. helyen zárta.

„Nagyon meglepődtem, mert először állt rajthoz. Persze tesztelt már, és a Pirelli gyakorlásán is ott volt a Ferrarival, de ez nem olyan tesztelés volt, melyet mások végeztek. Nem F1-es szintű volt a felkészülése, mégis nagyon meggyőzőnek mutatkozott. Mindössze egy szabadedzése és egy órája volt a felkészülésre, aztán az időmérőn remekül teljesített. A verseny nem volt könnyű számára, hiszen elfékezte az abroncsait, az autó pedig nehezen vezethetőnek bizonyult. A nehézségek ellenére azonban megmutatta a benne rejlő potenciált” – tette hozzá Kaltenborn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: