DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Öt dolog, amit az Ausztrál Nagydíjból tanultunk

Kissé felemásra sikerült a 2017-es F1-es évad nyitánya, hiszen bár sokak által várt Ferrari-diadal született, maga a verseny kissé laposan alakult - ennek ellenére néhány dologra már fény derülhetett Melbourne-ben.

1. A bokszkiállások időzítése fontosabb, mint valaha

Noha a Ferrari versenytempója meggyőzőbbnek bizonyult, mint az elmúlt években bármikor, Sebastian Vettelnek hatalmas segítségére volt Max Verstappen is, akivel Lewis Hamilton körökön keresztül nem tudott mit kezdeni. A brit pilóta első etapja végén sokat panaszkodott elhasználódott abroncsaira, de a Melbourne-ben látottak után könnyen lehet, hogy a Mercedes kevesebb figyelmet fog fordítani ezekre az üzenetekre. Persze az utólagos bölcsesség szerint, ha Hamilton néhány körrel tovább bírja a pályán, valószínűleg Vettel elé kerül majd ki – de a közelmúltban éppen eleget kritizálták a Ferrarit stratégiai döntései miatt, amely most büszkén húzhatja ki magát az Albert Parkban aratott sikert követően.

2. A Red Bull ultraérzékeny karosszériával állt elő

A közvélemény nagyon sokat várt az RB13-astól, különösen annak fényében, hogy a nagy elánnal munkába fogó Adrian Newey mindig is zseninek bizonyult az új szabályok értelmezésében. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Renault-motorok teljesítménye elmarad a Mercedesétől és a Ferrariétól, de a Milton Keynes-iek egy valamiben mindig ragyogtak: az autó kezelhetősége terén, ám ez a teória is megdőlni látszott Daniel Ricciardo időmérőn elszenvedett kicsúszását követően. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója úgy véli, az európai szezon kezdetére sikerül kiküszöbölniük problémáikat – csak nehogy késő legyen.



3. Az időmérő ismét izgalmasan alakult

Noha a végeredmény papírforma szerint rajzolódott ki, az utolsó pillanatokig kérdéses volt, hogy a Mercedes, vagy a Ferrari pilótái kerülnek-e ki győztesen a párharcból. Ne feledjük, a Q2 végén Valtteri Bottas jobbnak bizonyult Lewis Hamiltonnál, amely igencsak parázs csatákat vetít előre a szezon további részére. Még a Q1 is izgalmasan alakult, hiszen öt csapat öt pilótája búcsúzott – ezért kezdhetjük elfelejteni a megszokott séma szerint alakuló kvalifikációkat.

4. Hatalmas csata várható a középmezőnyben

Az Ausztrál Nagydíj egyik legszebb pillanata a Nico Hülkenberg, Esteban Ocon és Fernando Alonso közötti csatározás volt, még akkor is, ha a spanyol sérült padlólemezzel versenyzett. Az élen álló nagy hármas mögött kőkemény küzdelem várható: Felipe Massa lett a középmezőny legjobbja, amely igencsak dicséretre méltó egy olyan pilótától, aki elvben nem versenyzett volna idén. A Toro Rosso meggyőző tempót mutatott, a Force India a futamon sokkal erősebb, mint az időmérőn, a Renault is megkezdte a felzárkózást, a Haasnak pedig csak nagyobb megbízhatóságra kell szert tennie ahhoz, hogy pontokért harcoljon. Már csak ütős McLaren-Hondára lenne szükség egy igazán epikus csatához.

5. Antonio Giovinazzi remekül megállja a helyét a Forma-1-ben

A Sauber melbourne-i debütánsa alig több, mint egy hónappal ezelőtt azt gondolta, hogy talán néhány hétvégére beugorhat majd hinwiliekhez pénteki tesztpilótaként, de ez idő alatt nagyot fordult fele a világ, és immár hivatalosan is bekerült az annalesekbe, mint az első olasz versenyző Jarno Trulli óta. Giovinazzi a szombati harmadik edzés előtt tudta meg, hogy rajthoz állhat vasárnap, és hihetetlen profizmussal, hiba nélkül teljesítette a hétvége hátralévő részét, célba érve az Ausztrál Nagydíj végén. Noha csapattársa a 24. körben feladta a küzdelmet, versenyben futott leggyorsabb köre kereken három másodperccel bizonyult jobbnak Marcus Ericssonénál. A Ferrari felfedezte a tifosi új reménységét?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: