DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Melbourne-i statisztikák: Bekezdtek a Sebek

A 2017-es F1-es szezon első futamán ismét feléledtek az olasz remények csapat- és versenyzőfronton, és bár a Ferrari sok év után először került mindennek az élére, a legyőzött Lewis Hamilton egy csapásra tudott három mérföldkövet is átlépni.

Kezdjük talán a legfurcsábbal: a Sebastian/Sebastien keresztnév nagyon rákapcsolt az idei versenyszezonban, hiszen a Formula-1 mellett a WRC, a Formula-E és az IndyCar 2017-es első versenyét is egy ilyen nevű pilóta nyerte. Sorrendben Vettel, Ogier, Buemi és Bourdais. Vajon a hétvégén a ralikrossz-vb nyitányán Sebastien Loeb folytatja a sort?

Sebastian Vettel vasárnapi győzelme nem csak nagy népszerűségnek örvendett, de igazi statisztikai csemegének is számított. Ő és a Ferrari is a 2015-ös Szingapúri Nagydíj után nyertek ismét, a csapat 2010 óta először diadalmaskodott a szezonnyitón, és 2007 óta először az Ausztrál Nagydíjon.

A Ferrari 2012 októberében, a Japán Nagydíjat követően vezette legutóbb az egyéni bajnokságot (Fernando Alonsóval), a konstruktőri élén pedig a 2013-as szezonnyitó óta nem láthattuk a Scuderia nevét.

vettel



És bár elsőre talán könnyű lenne rávágni, hogy a turbókorszakban első alkalommal nem a Mercedes vezeti a csapatok pontversenyét, ez nem így van: a 2014-es szezonnyitó után, egy futam erejéig a McLaren állt a tabella élén, köszönhetően melbourne-i kettős dobogójuknak (ami máig az utolsó feltűnésük is arrafelé).

Vettel maga mögött hagyta karrierje leghosszabb, 27 futamon át tartó nyeretlenséget, 2011-et követően pedig karrierje során még csak másodszor tudott győzni a szezonnyitó futamot. Ám igaz rá, hogy eddig minden évben, amelyben feltűnt a pontverseny élén, meg is nyerte a világbajnoki címet. Vajon idén is folytatódik ez a sorozat?

Bár Lewis Hamilton vasárnap elesett a győzelemtől, a futam elején vezető pozícióban eltöltött 16 köre több szempontból is nagy jelentőséggel bírt, hiszen három mérföldkövet is elért velük. Ezeknek köszönhetően 3000. körét és 15000. kilométerét is teljesítette az élen, ráadásul ez volt karrierje 100. futama, amelyen legalább egy körön keresztül ő birtokolta az első helyet. Mindhárom tekintetben már csak Michael Schumacher áll előtte az örökranglistán.

Hamilton hatodik pole-ját szerezte ausztrálföldön, ezzel immár Ayrton Sennával holtversenyben az itteni időmérők legsikeresebbjének számít. Melbourne az első helyszín, ahol a brit eljutott hat rajtelsőségig, ehhez pedig mostantól hét dobogós helyezés is társul, amivel csúcstartó a pálya történetében.

hamilton_4

Valtteri Bottas dobogóval mutatkozott be a Mercedesnél, így immár tíz pódiummal áll, de győzelmet továbbra sem szerzett. Ebben a mutatóban ugyanígy áll Romain Grosjean is. A legtöbbször, 13-szor Nick Heidfeld állt a dobogóra anélkül, hogy valaha is nyert volna, de voltak olyanok, akik ennél is többször végeztek az első három között, mire végre a középső fokra is feljutottak: például Mika Hakkinen és Jean Alesi is 15. top3-as eredményével tudott csak nyerni.

A Red Bull zsinórban harmadik éve képtelen eljuttatni egyik autóját a melbourne-i rajtrácsra: 2015-ben és 2016-ban Danyiil Kvjat egyáltalán nem tudott elstartolni, és bár Daniel Ricciardónak idén ez késlekedve sikerült, kiesése miatt végül nem ment vele sokra. Az ausztrál egyébként a 2015-ös USA Nagydíj óta eltelt mind a 25 versenyen célba ért, most viszont lenullázódott a számlálója, hiába volt már elérhető közelségben Heidfeld 33-as rekordjához.

Kvjatnak különös mutatója van Ausztráliában: a Toro Rossóval teljesített mindkét versenyén 9. lett, a Red Bull pilótájaként viszont kétszer a rajtig sem jutott el. A zsinórban három balszerencsés hétvége viszont nem lett meg, így 58. nagydíjrajtjával megelőzte Vitalij Petrovot a legrutinosabb orosz F1-es pilóta címéért. Persze ez nem volt túl nehéz, hiszen eddig csak ők ketten képviselték az országot.

A hatodik rajthely megszerzésével Romain Grosjean a második szezonját kezdő Haas legjobb időmérős produkcióját nyújtotta.

A mezőnyben a leghosszabb pontszerző sorozat mostantól némi meglepetésre Sergio Perez nevéhez fűződik, aki idénre is megtartotta a tavalyi Német Nagydíj óta meglévő szokását, és már egyhuzamban 11. alkalommal ért célba a legjobb tíz között. Melbourne-ben viszont eddig még sosem volt kimagasló, most először tudta itt legyőzni csapattársát a versenyen. A Force India eredményességéhez pedig Esteban Ocon is hozzájárult, aki saját 10. versenyén megszerezte első F1-es pontját.

giovinazzi

Antonio Giovinazzi révén öt teljes év távollét után volt ismét olasz tagja a mezőnynek, a 2011-es szezonzáró jelentette ugyanis Jarno Trulli és Vitantonio Liuzzi számára is a végállomást. Ezzel messze a leghosszabb olasz pilóta nélküli időszak ért véget, korábban ugyanis egy 23 futamon át tartó periódus tartotta a rekordot az 1960-as évek végén, szemben a mostani 98 futamos hiátussal.

Melbourne-ben a rajt után 1 órával, 24 perccel és 11 másodperccel leintették a győztest, ami az Albert Park valaha volt leggyorsabb F1-es versenyét jelentette. Persze az autók jelentősen gyorsultak, de a rekord nem lett volna meg, ha az extra felvezető kör miatt nem válik egy körrel rövidebbé a futam. Az idei Ausztrál Nagydíjnál ugyanis a teljes távon futott 2004-es verseny csak négy másodperccel tartott tovább.

Az előzések száma viszont nem valami szívderítő: egyes források 2, mások 4 előzést jegyeznek fel a versenyről, attól függően, hogy beleszámolják-e Ocon és Hülkenberg Alonso elleni manőverét, a spanyolt ugyanis akkor már vélhetően hátráltatta a műszaki hiba, és végül már át sem haladt a célvonalon annak a körnek a végén. Akárhogy is nézzük, ilyen alacsony előzési számokat a 2009-es szezonban láthattunk utoljára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: