DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Massa F1-es jövőjéről nyilatkozott

A brazil pilóta elvben csak 2017-re vállalta el a visszatérést, amikor a Williams megoldást keresett Valtteri Bottas megüresedett ülésére, most pedig elmondta, jelenleg hogyan áll a helyzete jövőjét illetően.

Ha az égiek úgy akarták volna, Felipe Massa az elmúlt hétvégén brazíliai otthonában töltötte volna idejét, szisszentett volna egy sört, miközben végignézi, hogyan küzd meg egymással a Mercedes és a Ferrari az Ausztrál Nagydíjon, majd kikapcsolta volna a tévét, hogy tovább játsszon fiacskájával. Nos, nem akarták, Massa pedig, mintha mi sem történt volna, remekbe szabott teljesítménnyel hatodik helyet szerzett a Williamsnek az Ausztrál Nagydíjon. 



Persze a visszavonulás ténye csak néhány hétig állta meg a helyét, hiszen Nico Rosberg december eleji bejelentését követően a Mercedes egy percig sem titkolta, hogy Valtteri Bottas az első számú jelölt a német helyére, a Williams pedig tapasztalt pilótát szeretett volna látni az újonc Lance Stroll mellett, és keresve sem találtak volna jobb társat neki a brazilnál.

Massa már a teszteken is meggyőző teljesítményt nyújtott, melbourne-i remeklése így csak azoknak volt meglepetés, akik az elmúlt néhány évet egy kő alatt töltötték. A Williams teljesítményért felelős szakembere, Rob Smedley a holtszezonban elmondta, Massa nagyon élvezi az újgenerációs F1-es autók vezetését, melyek ferraris sikerkorszakának gépeire emlékeztetik őt. Könnyen lehet, hogy a pilóta kedve annyira megjött (vagy el sem ment?) a versenyzéshez, hogy tovább marad, mint a tervezett idei év.

„Amikor eldöntöttem, hogy visszajövök az F1-be, nem tudtam, hogy mi fog történni, hogy megyek-e, vagy maradok majd” – idézte a Motorsport a brazilt. „Most ugyanaz a hozzáállásom, mint tavaly: ha lehetőségem lesz a folytatásra, ha elég fittek és versenyképesnek érzem magam, és úgy látom, remek lehetőségek előtt állok az F1-ben, akkor talán maradni fogok” – tette hozzá a tizenegyszeres futamgyőztes.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: