DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Kimi: Ez sz*r volt - A legjobb rádióüzenetek Melbourne-ből

A 2017-es szezon első F1-es hétvégéje nem csak a gyors autókról és Sebastian Vettel győzelméről szólt - ismét hallhattunk ugyanis panaszkodó és csapatukat dicsérő pilótákat a csapatrádióban!

„Álljak ki ebben a körben, vagy ne? Ó mindegy, bejövök.”

Mi mással is kezdődhetne az összeállítás, mint egy hamisíthatatlan Kimi Raikkönen-rádióüzenettel – a finn szépen eldöntötte magában, hogy mikor szükséges visszatérnie csapatához az egyik edzésen.

„Fernando, bejutottunk a Q2-be.”
„Oké, már csak egy kis esőre van szükségünk.”

Némi meglepetést okozott, hogy a spanyol pilóta a lesajnált McLarennel továbblépett az időmérő első szakaszából – az eső azonban nem jött, a kétszeres bajnoknak pedig meg kellett elégednie a 13. rajthellyel.

„Soha ne küldjetek ki Daniel mögé újra. Túl lassú!”

Max Verstappen nehezen emésztette meg, hogy a Red Bull csapattársa, Ricciardo mögé engedte vissza a pályára a kvalifikáción.

„Igen, ez szar volt.”

Raikkönen lényegre törően foglalta össze második Q3-as körét az időmérő végén, mely így is elég volt a negyedik pozícióhoz.



„Ez kulcsfontosságú a verseny szempontjából, meg kell előznöd Verstappent.”
„Nem tudom, hogyan várjátok tőlem, hogy megcsináljam”

Lewis Hamilton köröket töltött a holland Red Bullja mögött, melynek meg is lett az eredménye, Sebastian Vettel ugyanis átvette tőle a vezetést, és a győzelemig vitorlázott.

„Tűnjünk innen a francba.”

Daniel Ricciardo felejthető hétvégét teljesített hazai közönsége előtt: kicsúszott az időmérőn, két körös lemaradással eredhetett a mezőny után, a verseny felénél pedig megadta magát alatta a Red Bull – érthető, miét nem bánta túlságosan a kiesést.

„A fenébe, ez a turbulencia hihetetlen.”

Több lesz az előzés 2017-ben? Ha a pályán látottak nem bizonyították eléggé, Nico Hülkenberg üzenete talán mindenkivel elhiteti ennek ellenkezőjét.

„Mennyi a lemaradásom?”
„Egy tized, Danny. Hozd haza az autót, pontokat szerezhetünk, hozd haza az autót.”

Danyiil Kvjat kétségbeesetten próbált előrébb jutni a futam végén, a Toro Rosso bokszából azonban csendre intették, hiszen a kilencedik helyen haladt, és fejezte be később a küzdelmet.

„Mennyivel gyorsabb a leggyorsabb kör?”
„Túl sokkal…”

Max Verstappen próbálta a lehető legtöbbet kisajtolni Red Bulljából a verseny végén – a leintéskor 0,426 másodperccel maradt el Kimi Raikkönen legjobbjától.

„Grande Sebastian, bravissimo!”
„Woohoo! Forza Ferrari!”

A Scuderia és Sebastian Vettel hatalmas elégtételként élte meg a melbourne-i győzelmet a tavalyi szenvedés után – lehet, hogy a sportág rajongói év végére megtanulnak alapfokon olaszul a rádióüzenetek miatt?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: