DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel megnyerte, a Mercedes eltaktikázta a szezonnyitót

Sebastian Vettel népszerű győzelemmel kezdte a 2017-es Formula-1-es szezont, miután a bokszkiállások során át tudta ugrani Lewis Hamiltont. A Mercedes kettős dobogóval vigasztalódhatott.

Napos, száraz időben startolt el a 2017-es szezon első futama a melbourne-i Albert Parkban, ahol éppen a hazai hőst sújtották gondok a rajt előtt. Nem elég, hogy a szombati balesete miatt váltócserés büntetést kapott, Daniel Ricciardo végül fel sem tudott állni a rajtrácsra a Red Bulljában felmerült hidraulikai hiba miatt.

Az ausztrál csak két kör elteltével tudott a mezőny után eredni, még azzal együtt is, hogy egy extra felvezető kört is elrendelt a versenyirányítás, miután éppen a rajtrácsról hiányzó Ricciardo miatt elsőre többen is rossz pozícióban álltak fel.

vettel



Amikor viszont végre kialudtak a piros lámpák, a 19 autó különösebb fennakadás nélkül túljutott az első kanyarokon: Lewis Hamilton megőrizte a vezetést, a két Ferrarinak pedig védekeznie kellett, de Vettel Bottast, Raikkönen pedig Verstappent végül maga mögött tudta tartani. Az első kör azért hozott egy balesetet, Kevin Magnussen ugyanis az egyik kanyar elmérése és a kerékvető túl vastag érintése után kipörgette Marcus Ericsson Sauberjét, vele együtt pedig saját magát is a kavicságyba, noha mindketten folytatni tudták.

Az élen Vettel nem szakadt le Hamiltontól, Bottas és Raikkönen azonban hamar lőtávolon kívül kerültek, de csata az első helyért sem alakult ki, a német nem tudott kellő közelségbe férkőzni a Mercedeshez.

A futam döntő pillanata akkor jött el, amikor Hamilton a verseny 17. körében megejtette egyetlen kerékcseréjét, és noha kezdetben ez a viszonylag korai kiállás jó döntésnek tűnt, hiszen a brit gyorsulni tudott, a helyzete hamar rosszra fordult, hiszen utolérte a lassabban haladó, még bokszkiállására váró Max Verstappent, akit nem tudott megkerülni, mögötte pedig értékes tizedeket veszített.

Amikor Vettel hat körrel később meglátogatta szerelőit, éppen  ez a páros elé tudott kijönni a bokszból, és noha Verstappen hamarosan eltűnt kettőjük közül, a gumijainak állapota miatt panaszkodó Hamilton már képtelen volt nyomást gyakorolni a Ferrarira, sőt, fokozatosan távolodni kezdett tőle.

C700tUxWkAIJgQl

A Ferrari németjét a továbbiakban már senki és semmi nem akadályozta, így a páros másfél év után először futamgyőzelemnek örülhetett, a rajongók pedig annak, hogy a jelek szerint a két élcsapat fej fej mellett áll az erősorrendben.

Hamiltont a leintéshez közeledve csapattársa, Bottas is megközelítette, de közöttük sem alakult ki csata - egyébként sem láthattunk túl sok kerék a kerék elleni ütközetet a futam során -, így a Mercedes végül biztonságosan begyűjtötte a kettős dobogót. A Ferrari azonban a konstruktőri bajnokságnak is az élére állt, köszönhetően a negyedikként befutó, csendes versenyt teljesítő Kimi Raikkönennek, akit Verstappen kísért be a célba. A további pontszerzők Massa, Perez, Sainz, Kvjat és az először így tévő Ocon lettek. A Force India franciája a hajrában előzte meg az addig a 10. helyet hősiesen őrző Fernando Alonsót, aki ezt követően ki is állt a McLaren-Honda újabb meghibásodása miatt.

Nem jutott el a célig végül Ricciardo sem, ahogy műszaki hiba vetett véget Stroll, Palmer és a két Haas napjának is.

 

Az Ausztrál Nagydíj végeredménye:

# Versenyző Csapat Kör Idő/Hátrány
1 Sebastian Vettel Ferrari 57 1:24:11.670
2 Lewis Hamilton Mercedes 57 9.975
3 Valtteri Bottas Mercedes 57 11.250
4 Kimi Räikkönen Ferrari 57 22.393
5 Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 57 28.827
6 Felipe Massa Williams-Mercedes 57 1'23.386
7 Sergio Pérez Force India-Mercedes 56 1 kör
8 Carlos Sainz Toro Rosso-Renault 56 1 kör
9 Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 56 1 kör
10 Esteban Ocon Force India-Mercedes 56 1 kör
11 Nico Hülkenberg Renault 56 1 kör
12 Antonio Giovinazzi Sauber-Ferrari 55 2 kör
13 Stoffel Vandoorne McLaren-Honda 55 2 kör
- Fernando Alonso McLaren-Honda 50 -
- Kevin Magnussen Haas-Ferrari 46 -
- Lance Stroll Williams-Mercedes 40 -
- Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 25 -
- Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 21 -
- Jolyon Palmer Renault 15 -
- Romain Grosjean Haas-Ferrari 13 -
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: