DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo folyamatos szenvedései Melbourne-ben

Daniel Ricciardo a futam napján elszenvedte a három csapást Ausztráliában. Már szombaton megkezdődött a hazai pilóta kálváriája, vasárnap pedig megállás nélkül csak verte a sors a Red Bull pilótáját.

A tegnapi időmérő harmadik szakaszában Ricciardo alaposan odacsapta egy kicsúszást követően a Red Bullt, így csak a tizedik kockából indulhatott (volna) a mai futamon. Közben kiderült, hogy az ütközés miatt sebességváltót kellett cserélni a versenyautójában, ami öt helyes rajtbüntetéssel járt, így máris csak a 15. rajtkocka lett volna az övé egy olyan pályán, ahol nagyon nehéz előzni.

Ricciardót továbbra sem hagyta el gonosz démona, a rajtrácsra kivezető körét nem tudta teljesíteni és megállt alatta a Red Bull a 14-es kanyarban. Ez nagyjából 25 perccel a rajt előtt történt. Úgy tűnt, hatosban ragadt a váltója, majd teljesen le is állt az autó. Néhány percig a leállított autójában maradt, megpróbálta újraindítani, sikertelenül, majd kiszállt. Christian Horner csapatfőnök időközben megerősítette, elektromos hiba miatt állt meg a Red Bull.

Ricciardónak a hétvégén semmi sem sikerült


Egy szállítókocsi visszaszállította Ricciardo RB13-masát a bokszba, amit azonnal lázasan elkezdtek szerelni, de kevés idő volt már a rajtig. Nem is készültek el vele időben. Még a megismételt felvezető kör végére sem lett kész a Red Bull, így a rajt után kétkörös hátrányban tudott csak a pályára futni Ricciardo, már akkor is szinte 0% eséllyel a pontszerzésre.

Ám az ausztrál versenyző megpróbáltatásai még itt sem értek véget, 33 kör elteltével végül megint váratlanul megállt az autó a hármas és négyes kanyar között, csak arra volt ideje, hogy félrehúzódjon a pályáról. Daniel Ricciardo lett a futam első kiesője, de igazából már akkor elvesztette minden reményét a jó eredményre, mielőtt még elrajtolt volna a verseny. Az ausztrál továbbra sem képes dobogóra állni hazai versenyén (ez minden eddigi ausztrál pilótára igaz egyébként). 2014-ben egyszer megszerezte a második helyet, de végül szabálytalan üzemanyag-használat miatt utólag kizárták Ricciardót.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: