DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Apró mérföldkő a McLaren-Honda számára

A rettenetesen rossz téli teszteket követően majdnem történt egy kisebb csoda, kevésen múlott, hogy mindkét McLaren-Honda célba érjen Melbourne-ben, méghozzá egy pontszerzéssel. Végül Alonso kiállni kényszerült, de nem motorhiba miatt.

„Nagyon trükkös versenyem volt. A bokszkiállásom során egy teljes újraindítást kellett az autón végrehajtani, ami idő- és pozícióveszteséget okozott számomra és egy időre a kormányon nem jelentek meg utána adatok sem" – kezdte nyilatkozatát Stoffel Vandoorne. „A verseny során sokszor bíbelődtem a kormányon, hogy minél inkább megtaláljam a megfelelő beállításokat, hogy haza tudjam hozni az autót. Igazából Barcelona után egyáltalán nem számítottam arra, hogy célba fogok érni a versenyen, úgyhogy ez egy kisebb mérföldkő most számunkra.” 

„Láthatóan nem volt meg a tempónk ahhoz, hogy az előttünk levőkkel harcoljunk, Kínáig valahogy tovább kellene fejlődnünk. Nincs sok időnk rá. Egész szép mennyiségű kört pakoltunk az autóinkba a hétvégén, Fernando (Alonso) igen jól ment az időmérőn, én pedig a versenyt is befejeztem. Vannak tehát pozitívumok, amikre építhetünk. Szerintem ma este megérdemlek egy szelet születésnapi tortát” – utalt a saját 25. születésnapjára a belga versenyző.

Fernando Alonso elképesztően jól vezetett ma a gyenge McLaren-Hondával


Fernando Alonso már korábban elmondta, hogy nagyon élvezte a vezetést egész verseny alatt, főleg azt, hogy a kis gumikopás miatt folyamatosan nyomhatta neki, ahogy csak lehet. A spanyol élete legjobb versenyének nevezte vezetői szempontból a mai Ausztrál Nagydíjat – ha őszintén megsaccoljuk a McLaren-Honda jelenlegi tempóját, messze túlteljesítette ezt Alonso, akinek nem sok hiányzott a pontszerzéshez végül. A spanyol pilótának nem sikerült végül a célba érés, a karosszéria hibásodott meg, tehát nem a Honda-motor.

Eric Boullier is nagyon elégedett volt mindkét pilótája teljesítményével és örül az apró részeredményeknek. Sajnálja Alonso kiesését, aki szerinte fantasztikusan vezetett végig, ám a padlólemezen sérülés keletkezett, így öt körrel a vége előtt fel kellett adnia a versenyt pontszerző helyről. A csapatfőnök véleménye szerint jó úton jár a csapat, kezd megjelenni a megbízhatóság, a tempón pedig folyamatosan dolgozni fognak mind a Honda-motor, mind a karosszéria fejlesztésével. Egy percig sem pihennek, van mit behozni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: