DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo: Fizikálisan jól vagyok, érzelmileg nem

Daniel Ricciardo számára egyáltalán nem úgy végződött hazai nagydíjhétvégéjének időmérője, mint azt szerette volna. Az ausztrál a nagy sietségben hibázott, így a kvalifikáció egyetlen balesete fűződik a nevéhez.

Hiába van már több mint 30 éve futam Ausztráliában, hazai pilótának még sohasem sikerült itt dobogóra állnia (illetve felállnia igen, 2014-ben, de dobogós helyezést ténylegesen megszereznie még nem), és most sem került ehhez közelebb a nemzet, egyetlen reménységük ugyanis csak a 10. rajthelyről kezdheti meg a futamot vezetői hibája után. Legalábbis kedvező esetben, hiszen azt a kvalifikáció leintésekor a Red Bullnál még nem tudták megmondani, hogy az ütközés nyomán szükség lesz-e váltócserére az autóban, ami öthelyes hátrasorolást vonna maga után.

ricciardo_2



„Fizikálisan jól vagyok, érzelmileg viszont nem annyira. Csalódottnak érzem maga a dolgok alakulása miatt” - vázolta fel a nagy helyzetet Ricciardo az időmérőt követő első nyilatkozatában. „Előfordulnak az ilyenek, és legalább nem a Q1-ben történt, szóval próbálok ezzel a hozzáállással tekinteni a helyzetre. Egyébként jól teljesítettünk ma: a Q1-ben még nem voltunk túl versenyképesek, de a Q2-re nagy előrelépést értünk el, miután sikerült találnunk valamit.”

„Ami pedig a Q3-as körömet illeti, végig bajlódtam egy kicsit, aztán a 14-es kanyar kifogott rajtam, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Bekanyarodtam, de az autó hátulja elúszott, és sajnos már nem volt módom arra, hogy megfogjam vagy elkerüljem a becsapódást.”

Azért tegyük hozzá, Ricciardónak a balesete nélkül is nehéz lenne felkapaszkodnia a dobogóra, a Red Bull ugyanis jelenleg csak a harmadik erőt képviseli a Mercedes és a Ferrari mögött - erről az 5. helyen végző Max Verstappen és a csapatfőnök Christian Horner is meg van győződve.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: