DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vandoorne egyetlen célt tűzött ki Ausztráliára

Stoffel Vandoorne semmi konkrét jóslásba nem szeretne bocsátkozni a szezonnyitó futammal kapcsolatban, ami a helyezést illeti. Legfontosabb célja, hogy minél több kilométert pakoljon a McLarenbe.

A belga versenyző tavaly Bahreinben esett át a tűzkeresztségen, Fernando Alonsót helyettesítette igen jól, pontot szerzett az akkor sem túl acélos McLaren-Hondával. Teljes szezont most kezd először életében az F1-ben, de a szezon előtti tesztek elég szerencsétlenül sikerültek számára (is). Számtalanszor halt meg alatta is a Honda erőforrás, emiatt nincs is a McLarennél túl nagy bizakodás. A wokingiak nem tudtak 11 körnél (!) hosszabb távot egyhuzamban megtenni úgy, hogy ne legyen valami probléma a motorral.

„Tudjuk, hogy nem lesz könnyű menet számunkra. Szerintem jobb, ha a nehéz előszezoni teszteket követően nem bocsátkozunk jóslásokba. Számos kisebb újítás van az autón a tesztek óta, de csak a holnapi szabadedzéseken tudhatjuk meg, egyáltalán működnek-e. Most az a legfontosabb, hogy minél többet fusson az autó, gyűjtsük a kilométereket, így érthetjük meg a csomagunkat és remélhetőleg kihozhatjuk belőle a legtöbbet” – nyilatkozta a rövid távú célokról Vandoorne.

Vandoorne tapasztalatot és kilométereket akar gyűjtögetni


„Nyilvánvaló, hogy nem teljesítettük a tervezett téli programunkat úgy, ahogy azt szerettük volna. Tudjuk, hogy igen nehéz helyzetben vagyunk, de ezt már akkor is tudtuk, amikor idejöttünk. Csapatként kell együtt dolgoznunk, nyomni, amennyire csak lehet, majd hétvégéről hétvégére remélhetőleg érkeznek az újabb és újabb alkatrészek az autóhoz” – folytatta a helyzet elemzését a belga pilóta.

Bár Vandoorne a szó szoros értelmében már nem teljesen újonc, de szerinte sokkal inkább érzi magát most bemutatkozónak, mint a tavalyi beugrásánál Bahreinben. „Tavaly belekóstoltam a Formula-1-be, de még mindig újoncnak érzem magam, rengeteget kell tanulnom. A hétvégék ritmusába is bele kell szoknom, rettentő sok tapasztalatot kell gyűjtenem még, ez még csak a második versenyem. Bahrein már most nagyon messzinek tűnik” – zárta mondandóját Vandoorne.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: