DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Amit a Williams csinál Stroll-lal, az őrültség”

Jacques Villeneuve néhány héttel ezelőtt úgy tűnt, inkább elégedett, hogy Lance Stroll lehetőséget kap a Formula-1-ben, most azonban nem így gondolja az 1997-es világbajnok.

Az egyetlen kanadai világbajnok nem tartja szerencsésnek, hogy ilyen fiatal pilóták is versenyezhetnek a legmagasabb osztályban, így honfitársánál is úgy érzi, nem üti meg a mércét.

„Stroll nagyon okos és tehetséges, de már bocsássanak meg, 18 évesen még túl fiatal a Formula-1-hez. Amit a Williams művel, abszolút őrültség. Stroll vezetési stílusa nagyon vad és veszélyes!” – kritizálta a Williams döntését korábbi kanadai pilótája.

Villeneuve abban bízik, hogy Stroll elég bölcs lesz ahhoz, hogy folyamatosan tanuljon tapasztalt csapattársától, Felipe Massától és kövesse a brazil útmutatásait.

Villeneuve a Formula-1 eddigi egyetlen kanadai világbajnoka - Stroll lehet-e a második?


„A Williamsnek nagyobb szüksége van idén Massára, mint valaha. Szerintem Felipe jól tudja, hogy idén szinte a vezetői oktatója lesz a fiatal Strollnak” – tette hozzá a kanadai világbajnok. A Williams technikai igazgatója, Rob Smedley nemrég azt nyilatkozta, hogy időt kell adni Strollnak, hogy felvegye a ritmust, ebben pedig a kanadai egyetértett.

Stroll már az első versenyen is pontszerzésről álmodik, de szerinte körül-belül fél év elteltével lesz igazán versenyképes. Ha mégis előbb sikerül felvennie a tempót, annál boldogabb lesz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: