DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alonso a McLarenhez: Váltsunk sebességet!

Noha tavaly még várta az új szabályokat és reményei szerint erősebb McLaren-Hondát hozó 2017-es szezont Fernando Alonso, a kétszeres bajnoknak a teszteken látott problémák után nem sok oka volt mosolyogni Melbourne-be érkezve.

Alonso már a teszteken sem titkolta csalódottságát az átdolgozott Honda-motor folyamatos meghibásodásai és gyengélkedése miatt, és noha a McLaren a japánokkal közösen az azóta eltelt hetekben próbálta menteni a menthetőt a szezonnyitóra, a kétszeres bajnok tisztában van vele, hogy fájdalmas hétvége elé néznek, ezért máris sajátos módon kezdte motiválni csapatát.

alonso-mclaren_1



„Kétségtelenül frusztráló a helyzet, nem is vagyok boldog. De hát ez van, és remélhetőleg tudunk majd javítani. Már megkértem rá a csapatot, hogy gyorsan és határozottan reagáljanak, hiszen a Formula-1-ben vagyunk - itt senki nem vár ránk egy napot, sőt egy órát sem. A Formula-1 nem szeretetszolgálat, ezért javítanunk kell, sebességet váltani, szintet lépni, hogy képesek legyünk harcolni és élvezni az egészet” - nyilatkozta a spanyol a csütörtöki melbourne-i sajtótájékoztatón.

Mindazonáltal Alonso nem az esélytelenek nyugalmával akar készülni a hétvégére, elmondása szerint ő is megtartja motivációját és vele együtt azt a reményt, hogy a kiesések segítenek a pontszerzésben a McLarennek.

„A csapat keményen dolgozott az elmúlt pár hétben, hogy javulást érjünk el és egy kicsit felkészültebben érkezzünk ide, de úgy gondolom, hogy a Formula-1-ben két hét alatt nem lehet csodát tenni” - ismerte el. „Így hát nehéz hétvégére számítok, ezért nem is szabad elrugaszkodnunk a talajtól, és tisztában kell lennünk azzal, hogy problémáink vannak. Ugyanakkor mégiscsak egy verseny kezdődik, ez itt már nem tesztelés. Tudjuk, hogy bármi megtörténhet, sok kiesés jöhet a futamon, ezért pozitív gondolatokkal kell kezdenünk a hétvégét. Remélhetőleg immár kicsit jobban feszegethetjük majd a határokat, mert a téli teszteken nem mindig léphettünk oda.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: