Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2017. augusztus 20. vasárnap
F1

Perez: Élnünk kell a lehetőségeinkkel

Sergio Perez alig várja az előttünk álló hétvégét, amikor már az Ausztrál Nagydíjon mérheti össze tudását a többiekkel. A mexikói pilóta elmondta, mik az elvárások az első futammal kapcsolatban.

A Force Indiánál idén kétségtelenül új időszámítás kezdődik. Új szponzor csatlakozott az istállóhoz, és emiatt új színekbe is burkolózik a csapat. Az istálló a tavalyi évben történetének legjobb szezonját futotta, az azonban még kérdéses, idén mire lehetnek képesek.

Perez így kezdte nyilatkozatát: „Az év első versenye mindig jó szokott lenni. Volt egy hosszú telünk, hogy visszanyerjük az energiánkat, de most már újra versenyezni akarok. Ausztrália a legjobb hely a szezonkezdethez: egy nagyszerű ország, ahová mindig szívesen megyek.”

 perez-force-india-teszt2017-2

„Fontos, hogy ne zavarodjunk meg az elején: jól akarunk rajtolni, és vissza szeretnénk kapni a ritmusunkat. Haladni kell a munkánkkal” - folytatta a mexikói.

A Force India versenyzője Melbourne jellegzetességeire is kitért: „A pálya maga nagyon élvezetés, de ugyanakkor kihívást jelent a versenyzők számára, mivel városi aszfaltcsíkról van szó. A kezdetkor még nagyon poros az ív mindenhol, de ahogy telik az idő, nagyobb lesz a tapadás és az önbizalom is az új autóban.”

Perez az első versennyel kapcsolatos elvárásokkal zárta mondandóját: „Biztos vagyok benne, hogy pontokkal távozunk az első futamról. Ausztrália egy olyan hely, ahol bármi megtörténhet, és láttunk már pár váratlan versenyt itt a múltban. Sosem tudhatjuk, milyen lehetőségek adódnak itt, késznek kell lennünk, hogy élhessünk velük, ha úgy alakul.” 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?