DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Lowe szerint a Williams néhol erősebb, mint a Mercedes

A Williams új technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint néhány fontos területen a Williams már erősebb, mint a világbajnoki címvédő Mercedes istálló.

Lowe a múlt héten kezdte meg a munkát Frank Williams csapatánál. Igazából visszatért eredeti munkaadójához, ugyanis az 1990-es évek elején már dolgozott ugyanitt. A Mercedesnél zsinórban három vezetői és három konstruktőri világbajnoki címet szereztek Lowe vezetésével, innen csábította el a Williams.

Sokan úgy gondolták, hogy az ő érkezése azonnali, robbanásszerű hatással lesz új istállójánál, mivel sok tapasztalatot át tud vinni a Mercedestől. A technikai igazgató azonban úgy véli, hogy a Williams már most nagyon erős bizonyos területeken.

A Williams sokat nyerhet Paddy Lowe visszacsábításával


„Először is újra fel kellett fedeznem a csapatot, megismerkedni az emberekkel és meglátnom, hol tudok új értéket teremteni. Számomra éppen ez a kihívás, hogy a lehető legjobb értéket hozzam új csapatomhoz. Nem érzek óriási különbséget a munkakörömben a Mercedeshez képest, de néhány dolgot egyértelműen látok már, ami jobb, mint a Mercedesnél valaha is volt” – dicsérte jelenlegi istállóját Lowe.

„Fel kell ismernem, mik az erősségeink és mik azok a területek, ahol még sokat kell építkeznünk. Az elmúlt néhány évben sokszor kérdezték tőlem, hogy mi a titkom. Senki ne gondolja, hogy ahogy átkerülök egy másik helyre, azonnal csodát fogok csinálni. Nagyon érdekes érzés több mint két évtized elteltével visszatérni a Williamshez. De nincs időm nagyon érzelgősködni, nyakunkon máris az első futam és arra kell fókuszálnunk” – folytatta helyzete ismertetését a technikai igazgató.

Lowe úgy érzi, hogy ahogy elfoglalja a helyét Ausztráliában, máris 100%-osan a feladatára tud majd koncentrálni és folyamatosan keresni fogja, hol lehet javulni. A Formula-1-es cirkuszban olyan nagy a feszültség és a hajtás, hogy az egyéb emóciók elvesznek.

„1987-ben kezdtem a Williams istállónál, az már 30 éve volt. Különleges érzés, hogy akkori főnököm, Patrick Head székében ülök most. De előre kell néznünk és minél gyorsabban fejlődni. Nagyon izgatott vagyok a jövő miatt és máris boldognak érzem magamat attól, amit eddig láttam, miken is tudok majd javítani” – zárta nyilatkozatát Paddy Lowe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: