DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Versenyzőmenedzser lehet Nico Rosbergből

A visszavonult F1-es bajnok továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy nem fog versenyezni többé. A motorsporthoz azonban túlságosan ragaszkodik, semhogy elhagyja azt.

Ennek már a barcelonai tesztelésen is tanúi lehettünk, ahol Nico Rosberg – a 2016-os világbajnok nagyköveti szerepet lát el a Mercedesnél – vendégként volt jelen korábbi csapata bokszában. Tervei szerint továbbra is közel fog állni az autósporthoz, ám az eddigiektől eltérő minőségben.

„Új utakat keresek, melyekre optimista nyugalommal gondolok. Egy dologban vagyok biztos, abban, hogy valamilyen kapacitásban maradni szeretnék a versenyzés mellett, bármi is legyen ez” – mondta Rosberg a Sport Bildnek, kiemelve: „Nem fogok versenyzőként visszatérni, ez kizárt. Hálás vagyok, hiába fordítottam feje tetejére az életem a visszavonulással, a szívem követtem. Teljes mértékben boldog vagyok, hogy F1-es könyvem a vb-cím megnyerésével csukhattam be. Mindent elértem, amit kitűztem magamnak. A mostani új életem ugyanakkora kihívás lesz, mint korábban az F1. Sikeres akarok lenni, ám magam dönthetem el, miben.”



De az autósport melyik területén látja jövőjét? Az interjú készítője a csapatvezetésre kérdezett rá, amibe számos világbajnok belekóstolt már. „Nem mondom azt, hogy nem, hiszen sok minden lehetséges. Jelenleg azonban elsősorban közösségi projekteken dolgozom, melyek gyerekeken és kevésbé kiváltságosokon segítenek. Valamit vissza akarok adni, mert ez sokat jelent számomra, és teljes szívvel tudok dolgozni rajta.”

„De számos más lehetőség is van. Az egyik, példának okáért, más versenyzők segítése, hogy ők is sikeresek legyenek, például tanácsadó vagy menedzser kapacitásában” – utalt arra, hogy fiatal tehetségeket vehet szárnya alá a későbbiekben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: